A járványok kora: Egy világ, amelyet a betegségek formálnak A történelem folyamán számos járvány formálta a társadalmak életét, megváltoztatva a mindennapokat és a közösségek dinamikáját. A járványok kora nem csupán a kórokozók terjedéséről szól; ez egy
A mai világunkban a járványok olyan új kihívások elé állítják az emberiséget, mint még soha. A klímaváltozás, a globalizáció és az urbanizáció hatására a fertőző betegségek terjedése felgyorsulhat. E témakörben Kemenesi Gábor virológust, a PTE egyetemi docensét kérdezte Boldogkői Zsolt professzor.
Az elmúlt évek technológiai fejlődése lehetővé tette a nukleinsavak (DNS és RNS) gyors és költséghatékony szekvenálását. Ennek köszönhetően kiderült, hogy a Föld különböző élőhelyein számtalan, korábban ismeretlen vírusfaj található, sőt teljesen új víruscsaládokat is azonosítottak. Ez inspirálta, a bioszféra mintájára, a viroszféra kifejezés megalkotását. Vajon hány vírusfajt ismerünk ma, és a becslések szerint mennyi lehet még felfedezetlen?
Emberi ésszel felfoghatatlan számról beszélünk a vírusok esetében. Ne feledjük, hogy az ismert biológiai szerveződések közül az egyik legparányibb csoportot jelentik. Ha darabszámra gondolunk, több van belőlük, mint ahány csillag létezik jelen tudásunk szerint a teljes univerzumban. Vírusfajok tekintetében pedig a becslések szerint is csupán a töredéket ismerhetjük. Saját szakterületemnél maradva, az embereket fertőzni képes vírusok egy, vagy kevesebb mint egy százalékát. Bár az elmúlt pár évben mesterséges intelligencia-vezérelt módszerekkel az ismereteink jelentősen, nagyságrendekkel bővültek.
A kutatás főként az állatról emberre terjedő vírusok vizsgálatára összpontosít, amelyek potenciálisan komoly fenyegetést jelenthetnek az emberi egészségre. Minden humán patogén vírus, amely jelentős betegségeket okoz, zoonotikus eredetű, azaz állati forrásból származik. Az utolsó száz év során, a spanyolnátha pandémia óta, számos olyan esemény történt, amely ismert járványokat idézett elő. Ezek közül a legfontosabbak a következők: az 1957-es ázsiai influenza, az 1968-as hongkongi influenza, a HIV/AIDS megjelenése az 1980-as években, a 2003-as SARS járvány, a 2009-es H1N1 influenza, valamint a legutóbbi COVID-19 világjárvány. Mindezek az események rávilágítanak arra, hogy a zoonotikus vírusok megjelenése és terjedése folyamatosan figyelmet érdemel, hiszen komoly hatással lehet az egészségügyi rendszerekre világszerte.
Az emberiség mintha elvesztette volna a kapcsolatát a természettel, és ennek figyelmeztető jelei a járványok és fertőző betegségek formájában bukkannak fel. A vírusok, amelyek képesek megbetegíteni minket, javarészt állati eredetűek, míg néhány olyan kórokozó, amely évezredek óta velünk él, mint például a bárányhimlő, szorosan kapcsolódik az emberi fejlődéshez. Mások, mint a kolera, a környezetünkből származnak. A COVID-19 pandémia kétségtelenül a legjobban dokumentált eset, de említést érdemel, hogy az elmúlt húsz évben két másik koronavírus is átlépte a fajhatárt. Az influenza terén pedig az utolsó száz évben öt olyan törzs okozott pandémiát, és ez csupán a jéghegy csúcsa – összességében több tucatnyi ilyen esetet tartunk számon.
A denevérek vírussal kapcsolatos kutatások középpontjában állnak, és ennek több oka is van. Először is, ezek az állatok rendkívül sokféle vírust hordoznak, többek között olyanokat is, amelyek emberi betegségeket okozhatnak. Másodszor, a denevérek különleges immunrendszerrel rendelkeznek, amely lehetővé teszi számukra, hogy megküzdjenek a vírusokkal anélkül, hogy megbetegednének. Ezen kívül a társadalmi viselkedésük és migrációs szokásaik is hozzájárulnak ahhoz, hogy a vírusok széles körben terjedhessenek. Így érthető, miért tekintjük őket a legfontosabb vírushordozóknak.
Nem csupán ők, hanem valóban rendkívüliek is. A rágcsálók például "jobb" vírushordozók lehetnek, azonban egyikük sem hordoz konyhakész, embert megfertőző vírusokat, sokkal inkább egyfajta vírusbankról van szó, amelyből bármilyen kórokozó kifejlődhet. Mindkét élőlénycsoport, tehát a denevérek és a rágcsálók rendkívül elterjedt és sokszínű evolúciós múlttal bír, ami azt jelenti, hogy az általuk hordozott vírusok is változatosak. Innentől kezdve már csak statisztika és a számok játéka, hogy a gyakoribb emberi zavarások több találkozáshoz, vírusátugrásokhoz és újabb járványokhoz vezethetnek. Ugyanakkor mindkét állatcsoport kulcsszerepet játszik az ökoszisztéma fenntartásában; nélkülük az életünk is nehezen elképzelhető. Éppen ezért célszerű lenne, ha az emberiség visszafogná a Föld erőforrásainak kiaknázását, és minél több élőhelyet hagyna érintetlenül – ez lenne a legjobb módja a járványok megelőzésének.
A vírusok vizsgálata során különböző innovatív módszereket alkalmaznak, amelyek középpontjában a denevérek, mint a vírusok potenciális hordozói állnak. Az egyik leggyakoribb eljárás, hogy kutatók csapdákat helyeznek el a denevérek élőhelyén, amelyek segítségével biztonságosan befogják ezeket az állatokat. A befogott denevéreket alaposan megvizsgálják, és mintákat vesznek tőlük, például vért vagy szövetmintákat, amelyek lehetővé teszik a vírusok jelenlétének kimutatását. Egy másik eljárás a denevérek ürülékének, vagyis guanójának a gyűjtése és laboratóriumi elemzése. Ez a módszer különösen hasznos lehet, mivel a guano gyakran tartalmaz vírusokat, amelyek a denevérek emésztőrendszeréből származnak. A minták elemzése során molekuláris technikákat, például PCR-t (polimeráz láncreakció) alkalmaznak, amelyek segítségével a vírusok genetikai anyagát is ki tudják mutatni. Ezen módszerek kombinációja lehetővé teszi a kutatók számára, hogy részletes képet kapjanak a denevérek által hordozott vírusok sokféleségéről, és segít a potenciálisan veszélyes vírusok azonosításában is, amelyek átterjedhetnek más állatokra vagy akár emberekre is.
Minden részletet alaposan megvizsgálunk. Az állatvilágban, akárcsak az emberek esetében, rengeteg különféle vírus található, amelyek különböző mintákban jelennek meg. Fő célunk a folyamatok mélyebb megértése, különösen amikor váratlan események következnek be, például egy kolónia eltűnése vagy szokatlan viselkedésformák megjelenése. A kutatásunk során széles spektrumú módszereket alkalmazunk; csapatunkban ökológusok, bioinformatikusok, virológusok, állatorvosok és orvosok dolgoznak együtt, kihasználva a legújabb modern fejlesztéseket. Kiemelkedő szerepet játszanak a hordozható nukleinsav-szekvenáló technológiák, valamint a közismert PCR módszer továbbfejlesztett változatai.
Mi a fő célja ezeknek a kutatásoknak? A vírusok alaposabb tanulmányozása a járvány kitörése előtt.
Pontosan. Fontos, hogy felfedezzük azokat a vírusokat, amelyek mintául szolgálhatnak, és már most válaszokat adhatnak a nehezen kezelhető rokon vírustörzsek legyőzésére. Számos példa létezik arra, hogy a természetben található, rendkívül veszélyes vírusoknak olyan rokonai is léteznek, amelyek ártalmatlanok, de hasonló működési elvekkel rendelkeznek. Ennek köszönhetően sok kísérletet gyorsan és biztonságosan végezhetünk el rajtuk, anélkül, hogy a rendkívül ritka BSL-4 szintű laboratóriumok szigorú keretei közé szorulnánk. Erre jó példa a Hazara vírus, amely a Krími-kongói vérzéses láz vírus viszonylag "barátságos" rokona. Az ilyen kutatások rendkívül lényegesek, különösen, mivel az emberiség folyamatosan növekszik, és a vírusokkal való küzdelem során szinte versenyt futunk az idővel.
Megjósolható, hogy milyen zoonózisos betegségek jelenthetnek a jövőben komoly fenyegetést?
Gondos és hosszas értékelések után a tudósoknak van némi ötletük, hogy mely vírusok vagy víruscsoportok a fenyegetőbbek, ám az X-betegség kockázata egyre jelentősebb. Az előző kérdésnek is éppen emiatt van jelentősége. Az X-betegség ugyanis egy olyan kórokozó felbukkanásának esélyét mutatja, amely a korábban már említett valamelyik természetes vírusbankból származik és alig tudunk róla valamit. Ilyen esetben nehéz elképzelni, hogy 10 hónap alatt vakcinát fejleszthessünk.
A klímaváltozás, az urbanizáció, a túlnépesedés és a globalizáció, valamint a dzsungelpusztítás együttes hatásai jelentős mértékben befolyásolják a szúnyogok és más vírusterjesztő vektorok elterjedését. Először is, a klímaváltozás következtében megváltozik a hőmérséklet és a csapadék eloszlása, ami kedvezőbb körülményeket teremt a szúnyogok számára. A melegebb éghajlatok lehetővé teszik, hogy ezek a rovarok új területeken is megjelenjenek, ahol korábban nem tudtak megélni. Ezen kívül a szélsőséges időjárási események, mint például az árvizek, növelik a vízállásokat, ami új szaporodási helyeket kínál a szúnyogoknak. Az urbanizáció is jelentős szerepet játszik, hiszen a városi környezetek gyakran ideálisak a szúnyogok számára. Az emberi tevékenység, mint például az építkezések és a vízelvezetési rendszerek hiányosságai, stagnáló vízgyűjtőhelyeket hozhatnak létre, ahol a szúnyogok szaporodhatnak. Ráadásul a városi életmód, amely gyakran a természetes élőhelyek csökkenésével jár, a vektorok elterjedését is elősegíti. A túlnépesedés következtében növekvő népsűrűség és az emberek közötti interakciók számának emelkedése új lehetőségeket teremt a vírusterjesztők számára. A magasabb népsűrűség könnyen teret adhat a betegségek gyorsabb terjedésének, hiszen a szúnyogok és más vektorok nagyobb valószínűséggel találkoznak emberekkel. A globalizáció hatására a különböző területeken élő emberek közötti kapcsolat és mobilitás növekszik, ami lehetővé teszi a betegségek gyorsabb elterjedését. A turizmus és a kereskedelem révén a vírusterjesztő vektorok könnyebben eljuthatnak új területekre, ahol potenciálisan új járványokat okozhatnak. Végül, a dzsungelpusztítás nemcsak az élőhelyek elvesztéséhez vezet, hanem a vektorok természetes ellenségeinek eltűnéséhez is, ami tovább növeli a szúnyogpopulációt. Az erdők kiirtása emeli a zoonózisok kockázatát, mivel a vadon élő állatok, amelyek a betegségeket hordozhatják, egyre közelebb kerülnek az emberi településekhez. Összességében a klímaváltozás, az urbanizáció, a túlnépesedés, a globalizáció és a dzsungelpusztítás együttesen formálják a szúnyogok és más vírusterjesztő vektorok elterjedésének dinamikáját, komoly kihívások elé állítva a közegészségügyet világszerte.
A jól ismert hasonlatot továbbgondolva, szabadjára engedjük a szellemet a palackból. A klímaváltozás és az élőhelyek pusztulása nem csupán a természet egyensúlyát zavarja meg, hanem a vírusbankokat védelmező élőlényeket is cselekvésre készteti. Ezek a lények egyre több emberrel és egyre sűrűbben találkoznak. Egyszerű matematikai összefüggésekről és valószínűségekről van szó: a új járványok megjelenésének kockázata folyamatosan növekszik, amit az elmúlt évtizedek adatai is világosan jeleznek.
Van-e lehetőség arra, hogy a járványok előfordulása csökkenthető legyen fenntarthatóbb emberi magatartással, például a természetvédelmi intézkedések és a mezőgazdasági gyakorlatok megújításával?
Valóban, a recept ismert, de a mai világ működése teljesen ellentétes vele. Mindenki többre vágyik, és a fejlődő országokban élő milliárdok is azt szeretnék, ha az életük olyan lenne, mint a fejlett területeken. Ráadásul a közösségi média révén tisztában vannak azzal, hogy ez milyen. A fájó igazság az, hogy már a nyugati világ számára sincs elegendő erőforrás a Földön, és ezeket a kincseket egyre gyorsabban pazaroljuk el. A járványokkal szemben határozott határokat kellene húzni a még érintetlen élőhelyek és az emberiség között. Élni és élni hagyni – különösen a biodiverzitás szempontjából kulcsfontosságú területeken. De ezek a közvetlen hatások csak a jéghegy csúcsát jelentik; a közvetett, ember által okozott problémákról, mint például a klímaváltozás, még nem is beszéltem. Közvetlenül és közvetve is zavart okozunk, pusztítunk, és mindkettőt le kellene állítani ahhoz, hogy a folyamatosan növekvő fertőző betegségek terjedése megfékezhető legyen.
A koronavírus pandémia rávilágított arra, hogy még a legfejlettebb egészségügyi rendszerek is meglepetésként élték meg a helyzetet. Felmerül a kérdés: tanultunk-e a tapasztalatokból, és felkészültünk-e arra, hogy a jövőben elkerüljük a hasonló válságokat? Egy esetleges újabb világjárvány esetén vajon képesek leszünk hatékonyabban reagálni, és megóvni magunkat a korábbi hibáktól?
A tudományos megközelítés igen, de a világ sokszor nem követi ezt az utat. Az emberi természetből fakadóan politikai szereplők, gyógyszerkereskedők, kuruzslók, és néhány gazdag tech-vállalkozó jelentős profitot realizált a járvány idején. Miközben a politikai, pénzügyi és hatalmi előnyök kiaknázása zajlott, a legtöbb helyen elmaradt a valódi építkezés. Hiányzott az a törekvés, hogy a társadalom tudatosságát és bizalmát erősítsük, vagy hogy stabilizáljuk az egészségügyi rendszereket, illetve támogassuk a tudomány megelőző munkáját.
Mennyire fontos a nemzetközi együttműködés és milyen szerepet játszanak a nemzetközi szervezetek a járványok elleni küzdelemben?
Kritikus jelentőséggel bír. Megfigyelhettük, hogy a világ különböző pontjain a politikai vezetők sokszor nem tudták átlátni és felfogni a fertőző betegségek határokon átívelő természetét, valamint az ilyen helyzetekben elengedhetetlen nemzetközi együttműködés fontosságát. Ezt a feladatot kizárólag egy vagy akár több független, tudományos alapokon működő szervezet tudja hatékonyan ellátni.
Hogyan alakítja a politikai döntéshozatal a járványok kezelésének hatékonyságát?
A COVID-19 pandémia alatt sokkal inkább találkozhattunk negatív példákkal, mint pozitívakkal. A politikai vezetők gyakran nem tudták megfelelően értékelni a helyzetet, és a megszokott politikai eszközök és stratégiák mentén próbálták kezelni a válságot. Sok esetben inkább kampányfogások és "karizmatikus vezetők" domináltak, míg a valódi, nyílt és önkorrekcióra képes párbeszéd, valamint a szakszerű és átgondolt megközelítések sajnos háttérbe szorultak. Jelenleg még mindig kevesen dolgoznak azon, hogy felkészüljenek egy esetleges jövőbeli járványra, és úgy tűnik, hogy sokan követik azokat az irányvonalakat, amelyek nem ígérnek kedvező megoldásokat. Szükség lenne több alázatra, hiszen a természet és a járványok sokkal hatalmasabbak nálunk; de ha a tudományra hallgatunk és figyelembe vesszük a szakmai tudást, akkor talán találhatunk olyan utakat, amelyek segíthetnek a helyzet javításában.
A vakcinák kulcsszerepet játszanak a járványok elleni védekezésben, hiszen segítenek a populáció immunizálásában, ezáltal csökkentve a fertőzések terjedésének mértékét. A vakcináció nemcsak egyéni védelmet nyújt, hanem hozzájárul a közösségi immunitás kialakulásához is, amely megvédi azokat is, akik nem tudnak oltást kapni, például az immunhiányos betegeket vagy a kisgyermekeket. A vakcinák alkalmazása során a tudományos kutatások révén folyamatosan fejlődnek, és újabb és újabb vírusok, baktériumok ellen nyújtanak védelmet. A történelem során számos járványt sikerült visszaszorítani vagy teljesen felszámolni a vakcinációs programok révén, ami hangsúlyozza a vakcinák fontosságát az egészségügyi rendszerekben.
A vakcinák a megelőzést szolgálják, azaz még a fertőzés előtt alakítanak ki védelmet. Részben ez okozza az átlagember bizonytalanságát is: nehéz felfogni valaminek a hasznát, amit nem feltétlenül látok. Ugyanakkor a vakcinák tudományos szemmel nézve az orvostudomány valaha elért legnagyobb eredményei. A biológiai hátterüket itt nem boncolgatva, inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy manapság egész máshogy fest a világ, mint egy vagy két évszázada, amikor a kisgyermekek fele meg sem élte az 5 éves kort. Számomra ezért érthetetlen a manapság divatos "okosabb vagyok a tudománynál" vakcinaellenesség. Senki sem kívánhatja vissza azokat az időket.
A jövőbeni járványok előrejelzésében és kezelésében számos innovatív technológia játszhat kulcsszerepet. Az alábbiakban néhány figyelemre méltó megoldást említek, amelyek formálhatják a járványügyi stratégiákat: 1. **Mesterséges intelligencia (MI)**: Az MI képes hatalmas mennyiségű adat elemzésére, például a légzőszervi megbetegedések előfordulásának nyomon követésére és a minták felismerésére. Ezen technológiák segítségével a szakemberek gyorsabban azonosíthatják a járványok kibontakozását. 2. **Big Data elemzés**: A big data technológiák lehetővé teszik a különböző forrásokból származó adatok integrálását, például az egészségügyi nyilvántartásokból, közösségi médiából és mobilalkalmazásokból. Ezzel a járványok terjedésének modellezése és a hatékony válaszlépések kidolgozása is könnyebbé válik. 3. **Genomikai szekvenálás**: Az új vírusok genomjának gyors szekvenálása lehetővé teszi a kórokozók azonosítását és a mutációk nyomon követését. Ez segít a vakcinák és kezelések fejlesztésében, valamint a járványok terjedésének megértésében. 4. **Mobilalkalmazások és érzékelők**: A mobiltechnológia és az IoT (Internet of Things) eszközök lehetővé teszik a valós idejű adatgyűjtést, például a tünetek jelentését vagy a kontaktusok nyomon követését. Ez fontos szerepet játszik a járványok időben történő azonosításában. 5. **Telemedicina**: A távgyógyászat lehetővé teszi a betegek számára, hogy orvosi ellátást kapjanak anélkül, hogy fizikailag megjelennének az egészségügyi intézményekben. Ez csökkenti a fertőzés kockázatát és gyorsabb hozzáférést biztosít az orvosi tanácsokhoz. 6. **Prediktív analitika**: Az előrejelző modellek, amelyek a korábbi járványok adatait elemzik, segíthetnek a jövőbeli járványok valószínűségének és hatásának előrejelzésében, lehetővé téve a hatóságok számára a proaktív intézkedések meghozatalát. Ezek a technológiák az egészségügyi rendszerek hatékonyságát növelhetik, és hozzájárulhatnak a jövőbeni járványok gyorsabb és hatékonyabb kezeléséhez. Az innovációk folyamatos fejlődése pedig új lehetőségeket teremt a globális egészségügyi kihívások leküzdésére.
Az előrejelzésben óriási technológiai fejlesztéseket látunk, nagyon hangsúlyos mostanság a mesterséges intelligencia használata számos tudományterületen és műszerben. A kezelés már komplexebb kérdés, de ott is hasonló fejlesztéseket látni, naprakész példák a vakcinákon jóval túlmutató nanotechnológia és az mRNS technológia lehetőségei.
A szakembereknek kulcsszerepük van a társadalom tájékoztatásában a járványok természetéről, hiszen ők rendelkeznek a szükséges tudással és tapasztalattal ahhoz, hogy pontos és megbízható információkat nyújtsanak. Felelősségük nem csupán a tudományos adatok közvetítése, hanem a közönség edukálása is, hogy a lakosság megértse a járványok terjedésének mechanizmusait, a megelőzés fontosságát, és a megfelelő intézkedések szükségességét. Emellett a szakembereknek figyelmet kell fordítaniuk arra is, hogy az információik érthetőek és hozzáférhetőek legyenek, hiszen a tudományos nyelvezet sok esetben távol állhat a laikusok világától. A társadalom tájékoztatása során a szakembereknek tehát nemcsak tudományos megalapozottságra, hanem empátiára és kommunikációs készségekre is szükségük van, hogy támogassák a közönséget a tudatos döntések meghozatalában.
Történelmi távlatokból szemlélve, kutatóként jól látható, hogy számos dinamikus folyamat zajlik, amelyek jelenleg az emberiség sorsát formálják; ezek közül az egyik legmeghatározóbb a fertőző betegségek terjedése. A kutatók, tudósok, filozófusok és polihisztorok feladata, amely a történelem kezdetétől fogva változatlan, az emberi közösség szolgálata. E szolgálat részeként elengedhetetlen, hogy a tudomány eszméit terjesszük, miközben napjainkban a modern kihívások, mint a hamis információk gyártanak nehézségeket, és a pirulaárusok sokasága próbálja elterelni a figyelmet a valóságról.
A média és a közösségi hálózatok szerepe a járványokról kialakult társadalmi felfogásban rendkívül jelentős. Ezek a platformok nem csupán információforrások, hanem aktívan formálják a közvéleményt, és befolyásolják, hogyan reagálunk a járványhelyzetekre. A gyorsan terjedő hírek és posztok sok esetben félelmet, pánikot vagy éppen ellenkezőleg, hamis biztonságérzetet keltenek, ami torzíthatja a valóság megértését. A járványokkal kapcsolatos dezinformáció, mint például a hamis gyógymódokkal vagy megelőzési módszerekkel kapcsolatos állítások, súlyosan alááshatják a védekezés hatékonyságát. Amikor az emberek téves információk alapján döntenek, például a védőoltások elutasításáról vagy a higiéniai előírások figyelmen kívül hagyásáról, az a közösségi immunitás csökkenéséhez és a vírus terjedésének fokozódásához vezethet. Ezek a jelenségek hangsúlyozzák a médiatudatosság fontosságát. Az embereknek nemcsak arra kell figyelniük, hogy milyen információkat fogyasztanak, hanem arra is, hogy honnan származnak azok. Az egészségügyi hatóságok és szakmai szervezetek szerepe kulcsfontosságú a megbízható információk terjesztésében, hogy a közvélemény helyes képet kapjon a járványokról, és hatékonyan tudjon védekezni az egészségügyi kihívásokkal szemben.
A dezinformáció kétségtelenül komoly nemzetbiztonsági fenyegetést jelent. Számos ország, legutóbb Norvégia is bejelentette, hogy a lakosság számára dezinformáció-ellenes képzéseket indítanak. Az egészségügyi álhírek terjedése is egyre aggasztóbbá válik; a közösségi média platformok sajnos súlyosbítják ezt a problémát, és sok ember nem tudja, hogyan különböztethetné meg a valóságot a hamis információktól, sokszor érzelmi alapon hoznak döntéseket. Közben pedig egyes kuruzslók, akik egészségügyi álhírekre specializálódtak, jelentős profitra tesznek szert. Csak nézzünk körül: a híres "kovid-tudósaink" évekig mérgezték a közvéleményt politikai vagy anyagi érdekekből, most pedig saját vitaminjaik vagy csodaszereik árusításával keresnek pénzt, sajnos emberéletek rovására. Megdöbbentő, hogy az őket követő emberek a gyógyszergyártók ellen fordulnak, akik több mint kétszáz éve életmentő készítményekkel szolgálnak, miközben az álszakértők pincében gyártott piruláit gondolkodás nélkül vásárolják meg és fogyasztják. Elengedhetetlen, hogy kiépítsünk egy olyan társadalmi "immunrendszert", ami hatékonyan felveszi a harcot ezekkel a káros hatásokkal szemben. Itthon sürgősen szükség lenne országos dezinformáció-ellenes kampányokra, hogy tudatosítsuk az emberekben a helyes információk fontosságát és a hamis hírek elkerülésének módszereit.
Hogyan hat a tudományellenesség a járványok megfékezésére irányuló törekvésekre, például az oltási hajlandóság csökkenésén keresztül?
Érdekes látni, hogy nem csak az oltási hajlandóság ellen hergelnek, hanem a tudomány szinte minden eredménye és vívmánya ellen. Nem csodálkoznék, ha lassan divatossá válna a gravitáció tagadása is. Egész komoly eszköztára van egyébként a tudományellenességnek, és habár a lényeg egyidős a tudománnyal, manapság mégis új eszközök állnak rendelkezésre. Egyik ezek közül a közösségi média világa, ahol a torzított valóságnak ezer arca van. Sajnos a politika is rátalált erre és napjainkban virágzik az újhullámos tudományellenesség.
Milyen kommunikációs stratégiák segíthetnek abban, hogy a társadalom jobban megértse a járványok veszélyeit és a védekezés fontosságát?
Szerénység, nyitottság és sok-sok kommunikáció. Fontos, hogy az emberek megértsék, hogy egy kutató nem celeb. Egy kutató, ha beszél, azt nem magáért teszi, hanem a tudományát képviselve, ha elmegy egy műsorba, azt nem azért teszi, mert neki az jól jön, hanem mert ez a kötelessége. Rendkívül sok tanulsága van a COVID-19 pandémiának; hiszem, hogy lehet jobban is csinálni és abban is hiszek, hogy nem lesz más választásunk, nekünk kutatóknak, minthogy jobban és többet csináljuk ezt.
A tudományos világ folyamatosan fejlődik és bonyolódik, ami gyakran megnehezíti a laikusok számára a legfontosabb alapelvek megértését is. Ilyen helyzetekben kulcsfontosságú, hogy ne csupán hitet várjunk el a társadalomtól, hanem valódi bizalmat építsünk ki a tudomány iránt. Ennek érdekében több lépést is tehetünk. Először is, fontos a tudomány kommunikációjának egyszerűsítése. Az összetett fogalmakat közérthető nyelven kell tálalni, hogy a közönség könnyebben befogadhassa azokat. Másodszor, a tudományos módszer és az átláthatóság hangsúlyozása segíthet abban, hogy az emberek megértsék, hogyan jutunk el a tudományos eredményekhez, és miért fontosak ezek. Továbbá, a közösségi tudományos projektek és események szervezése lehetőséget adhat arra, hogy az emberek közvetlenül tapasztalják meg a tudományos folyamatokat, ezáltal erősítve a bizalmat. Végül, a tudományos közösségnek aktívan kell foglalkoznia a társadalmi diskurzusokkal, reagálva a tévhitekre és a félreértésekre, ezzel is növelve a tudomány hitelességét és elfogadottságát.
Több alkalommal hangsúlyoztam már, hogy a tudományos megközelítést nem csupán hinni kell, hanem bízni benne. Az a módszertani keret, amelyre ma tudományosként hivatkozunk, évszázadok során alakult ki. Manapság, amikor a tudományos állítások megkérdőjelezése divatos, gyakran tapasztalom, hogy egy-egy hibás kutatás visszavonása vagy újraértékelése sokak számára bizonyítékként szolgál arra, hogy a tudomány alapvetően megbízhatatlan és értelmetlen. Pedig ez valójában a tudomány egyik legnagyobb erénye: az önkorrekcióra való képessége. A tudományos konszenzus sosem statikus, hanem folyamatos fejlődés eredménye. Ezért érdemes gyanakodni, ha egy járvány idején valaki határozott kijelentéseket tesz, és ritkán hallani tőle azt, hogy "nem tudjuk".
Az interjú létrejöttét az NKFIH Mecenatúra-pályázat (MEC_N149002) támogatta, melynek elnevezése: "A jövő ösvényei: a tudomány és az orvoslás új horizontjai".
Névjegy
Kemenesi Gábor, Junior Prima-díjas biológus, víruskutató, a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratóriumának vezetője. Több mint egy évtizede foglalkozik a járványok kutatásával és megelőzésével. Szakterülete az állatokról emberekre terjedő ismert, illetve új kórokozók.
