A nő, aki egy ártatlan gyermek életét oltotta ki, csupán azért tette, hogy végre elérje a megváltást, amit régóta keresett.

Egy rendkívül megdöbbentő film tárja elénk, hogyan jut el egy nő odáig, hogy a legszörnyűbb bűnt is elkövesse, csupán azért, hogy megszabaduljon a szenvedéseitől. Az öngyilkosság a 18. századi európai paraszti közösségekben elfogadhatatlan volt, így a nők számára a közvetett módszerek maradtak. Több száz nő történetét ismerjük, akik így döntöttek, és mindegyik eset mögött ott rejtőzik egy sajátos, torz logika.

Hosszú, kócos haját a szél kergeti, ahogy a középkorú nő áll a vízesés szélén. Tekintete fáradt, megfáradt lélek kifejezésével telítve, testtartása a reménytelenség súlyát hordozza magán. Karjában egy csecsemő fekszik, akinek sírása már régóta elhalkult, mivel a nő képtelen volt megnyugtatni. A gyermek nem az övé; nem sokkal korábban ragadta el őt az erdő mélyén, egy tisztásról, ahol a szülők egy pillanatra hátrahagyták. Azóta nem állt meg, csak a szakadékig sietett vele. Egy pillanatra mindketten mozdulatlanok, a világ megfagy körülöttük. Végül, mintha valami megmagyarázhatatlan erő irányítaná, a nő gépies mozdulattal a mélység felé taszítja a kis életet. A csecsemő sírása elhal a levegőben, ahogy a víz simogatja az első köveket. A nő még egy ideig ott áll, a vízesés zúgása körülöleli, majd lassan elindul élete legnehezebb útjára, a közeli apátság felé, hogy végleg feladja magát, és talán a bűntudat súlyát is.

Ezzel a jelenettel veszi kezdetét Az ördög fürdője (Des Teufels Bad), a 2023-as év egyik legmegdöbbentőbb alkotása. (Kritikánkat itt találjátok!) Bár a film elején kapunk egy kis időt, hogy feldolgozzuk a kezdeti sokkot, a történet hamarosan egyre sötétebb és baljósabb fordulatokat vesz.

A történet ezután Agnes életére irányítja a figyelmet, egy 18. század közepén élő parasztlányra, aki az osztrák tanyavilág zöldellő tájain próbál boldogulni. Agnes lényében egy menthetetlen álmodozó, akinek szívét hatalmas fantáziák szövik át, miközben a mindennapok kihívásaival küzd. Mint sok sorstársa, őt is két dolog foglalkoztatja leginkább: a háztartás rendben tartása és az újonnan házasodott férjének gyermekek szülése. Bár Agnes valóban vágyik a gyermekáldásra, gondolatai szüntelenül e körül forognak. Számára nem csupán a családi élet beteljesítése a cél, hanem a közösség elvárásainak való megfelelés is, hiszen a mélyen vallásos faluban, ahol él, az a nő, aki nem képes legalább egy csecsemőt a világra hozni, örökre a társadalom peremére szorul. Ezzel a tudattal a szívében, Agnes számára a gyermekvállalás nem csupán vágy, hanem létszükséglet, amely az életét és helyét határozza meg a közösségben.

Az "Ördög fürdője" bemutatója alapján egy sötét és természetfeletti folkhorror képét festi, amely egyfajta osztrák verziója Robert Eggers híres A boszorkány című filmjének. De ne hagyjuk, hogy a hangulati párhuzamok megtévesszenek: a történet nem a boszorkányságról, a családi erőszakról vagy az ördög által megszállt fekete kecskéről szól. A rendezőpáros, Veronika Franz és Severin Fiala inkább a nők helyzetére és lehetőségeire fókuszál, akik nem tudják, vagy nem akarják betölteni a társadalmi elvárásokat. Ennek megfelelően egyfajta mitológia bontakozik ki a fogamzás és a terhesség körül, ahol pogány és keresztény motívumok keverednek, gazdagítva a film mondanivalóját.

Ebben a közösségben a nők mindent elkövetnek, hogy gyermekáldásban részesüljenek, de ha ez nem sikerül, az útjuk gyakran a mély szomorúság és a sötét gondolatok felé vezet. Agnes férje iránti érdeklődése a szexuális intimitásban teljesen hiányzik – valójában az derül ki, hogy más férfiakat vonz, ami Agnes számára egyértelművé teszi, hogy az élete értelmetlenné vált. Az öngyilkosság azonban számára nem opció: azokat, akik saját kezükkel vetnek véget életüknek, nem temetik el, és haláluk csupán arra szolgál, hogy a falu papja példázatként használja őket, emlékeztetve a közösséget arra, hogy az ilyen lelkekért imádkozni sem érdemes.

Örömmel értesítelek, hogy felfedeztem egy fortélyos, teológiai szempontból pedig elfogadható módját az öngyilkosságnak, amelyet a fennmaradt iratok tanúsága szerint nők százai, sőt inkább ezrei alkalmaztak az adott korszakban. Ez a közvetett öngyilkosság, más néven „suicide by proxy”, lényege abban rejlik, hogy az áldozat nem saját kezével végzi ki magát, hanem mások révén valósítja meg sorsát. Azonban ehhez szükséges egy bűncselekmény is, mint például a gyerekgyilkosság. Az, hogy gyermektelen nők gyerekek életét oltották ki, nem csupán egy beteges bosszú, hanem alaposan átgondolt, logikus döntés, amely a maga torz módján akár emberségesnek is tűnhet.

A két rendező a This American Life nevű podcastben hallott először a jelenségről; az egyik epizódban Kathy Stuart történész azt fejtegette, hogy miként söpört végig az öngyilkosság ezen formája Európában a 17-18. században. Főleg nők ölették így meg magukat, a forgatókönyv pedig mindig ugyanaz volt:

A gyerekek tragikus halála mögött álló nők sorsa megrázó és sokkoló. Az egyház e kegyetlen gyakorlatot a 18. század elejére szisztematikus módszerré alakította. Az eljárás egyszerű volt: kinyitották a kaput, meghallgatták a nőt, börtönbe zárták, meggyóntatták, majd kivégezték – és már jöhetett is a következő áldozat. Az öngyilkosságok számának növekedése a német állam figyelmét is felkeltette, így 1702-ben Nürnbergben törvényt alkottak, amely a közvetett öngyilkosságok esetén előírt kivégzések időtartamát és a szenvedés mértékét szabályozta. Az intézkedés azonban nem hozta meg a várt eredményeket:

65 évvel később a kivégzéseket végleg leállították, a gyerekgyilkos nőket viszont életük végéig börtönben tartották. Ez a megoldás sem bizonyult hatékonynak: sokan inkább választották a börtön falait, mintsem hogy a közösségük számkivetettjeiként éljenek, mély depresszióba süllyedve. Ráadásul a kis falvakban és tanyákon, ahol a történet játszódik, a törvények el sem jutottak. "Néhány embert talán eltántorított ez a helyzet, de a többség továbbra is alkalmazta az áttételes öngyilkosság módszereit - nyilatkozta egy történész. - Még a 19. század első éveiben is találkozunk ilyen esetekkel, tehát úgy tűnik, nem kapták meg a szükséges tájékoztatást."

A vallomásokból kiderül, hogy a nők tényleg úgy gondolták, szívességet tesznek a gyerekeknek azzal, hogy idejében - értsd: még mielőtt bűnösökké válnának - a "mennyországba küldik" őket. Leírni is borzasztó, de valahol "win-win helyzet" volt ez a történész szerint: így gyilkos és áldozata is üdvözül. Mai szemmel teljes őrületnek tűnhet az egész, akkoriban azonban ez volt a dolgok szokásos menete. Annyira, hogy - ez a filmből is kiderül - a kivégzések nem horrorisztikus és tragikus események voltak, hanem közösségi élmény, magát a lefejezést pedig hatalmas buli követte, amelyben az egész falu részt vett, zenével, étellel, alkohollal. Az áldozat véréből inni pedig szerencsét hozott, ezért mindenki hozott egy edényt, egy erre kijelölt ember pedig egyenként adagolta a falubelieknek a vödörbe gyűjtött vért.

Az Ördög fürdője egy konkrét eset lazán értelmezett feldolgozása: Agnes alakját Eva Lizlfellnerin ihlette, aki 1761-ben, 25 évesen - tehát túlkorosan - ment hozzá egy viszonylag jómódú földműveshez úgy, hogy akkor még csak pár napja ismerte. Úgy volt vele, hogy jó lesz ez is, csak végre szülhessen már és biztonságban tudhassa magát. A házasság után a férfi rögtön odaköltöztette magányos, a falutól 25 kilométerre fekvő tanyájára. Ez akkoriban hatalmas távolság volt, Eva ilyen erővel egy másik országba is költözhetett volna. Az összezavarodott lány egy más világba csöppent, ahol mindent, még új férjét is anyósa, a kőkemény matriarcha irányított, és aki többek közt tudatosan éheztette a farmon dolgozó munkásokat.

A nő sötét gondolatokkal küzdött, mély depresszióba süllyedve, és abban az időszakban a népi gyógymódok világába nyúltak, hogy enyhítsenek a szenvedésein. A filmben is látható egy különös eljárás, amelyet a falu borbélya alkalmazott: egy tűt használt, hogy átszúrja a nők tarkóját a nyaki csigolyák egy bizonyos pontján, majd egy zsineget fűzött át a bőr alatt. Ez a módszer nem sokat segített a valódi problémán, csupán a fájdalom okozására szolgált, és nem meglepő módon, gyakran fertőzéseket is kiváltott. Az orvoslás korabeli felfogása szerint Evának annyit mondtak csupán: imádkozzon és dolgozzon, mert ez majd segít neki a gyógyulásban.

A fennmaradt hatósági iratok és beszámolók szerint Eva titkos tervet szőtt, melynek célja az volt, hogy fokozatosan megmérgezi saját magát, remélve, hogy ezzel sikerül átvernie a papokat, akik a halálát betegségnek tudnák be. Bár elkezdte szedni a mérget, végül nem tudta véghezvinni szándékát. A faluban eközben számos gyerekgyilkosság történt az évtizedek során, és Eva is fültanúja volt a szörnyű történeteknek. Első próbálkozása kudarcba fulladt: egy nagyobb fiúval próbálkozott, aki azonban ügyesen elmenekült előle. Ezután úgy döntött, hogy egy tehetetlen csecsemőre vet rá a hálóját, hogy ő legyen az új célpontja.

Kathy Stuart történész kutatásai során 400 dokumentált öngyilkossági esetet tárt fel 1580 és 1839 között, csupán a mai Ausztria területén. Ezek az esetek nem csupán a vidéki közösségekre korlátozódtak; Bécs városában egyetlen 115 éves időszak alatt 95 nő választotta ezt a végzetes lépést. A problémának olyan méreteket adott, hogy a korszak gyilkossági statisztikáiban a közvetett öngyilkosságok jelentős részesedést képviseltek. Érdekes megfigyelni, hogy az öngyilkossági hullám nem tett különbséget felekezetek között: a katolikus és protestáns nők arányosan egyformán jutottak el ehhez a tragikus döntéshez.

Veronika Franz és Severin Fiala, a történész közreműködésével, a kihallgatási jegyzőkönyvek alapos elemzésére támaszkodva formálták meg a film narratíváját. Céljuk az volt, hogy a történet a lehető legautentikusabb legyen, elkerülve a túlzásokra való hajlamot, csupán annyi dramatizálással élve, amennyi elengedhetetlen a mondanivaló szempontjából. Később kiderült, hogy bár művelt osztrák nőkként éltek, fogalmuk sem volt arról, milyen megpróbáltatásokon mentek keresztül nők és családok; mindez öt évvel ezelőtt vált számukra először nyilvánvalóvá.