A NAKA két korábbi nyomozóját őrizetbe vették | ma7.sk
A belső ellenőrzés nyomozója a mai napon őrizetbe vette a már megszűnt NAKA két korábbi tagját.
Az belső ellenőrzés nyomozója a NAKA két korábbi tagját, Róbert Magulát és Branislav Dunčkot vette őrizetbe. Andrea Dobišová a Belső Ellenőrzési Szolgálat (ÚIS) szóvivője tájékoztatott, a két személy ellen igazságszolgáltatás akadályozása bűntettében indítottak eljárást, aki hozzátette, az üggyel kapcsolatban egy civil személyt is őrizetbe vettek.
Az Aktuality.sk információ szerint az esetben érintett harmadik személy nem más mint Matej Zeman, aki korábban a Takács-csoportnak volt a tagja.
A rendőrök lehallgatására került sor, hogy kiderüljön, min fáradoznak, valamint hogy kiket terveznek vizsgálni a belső ellenőrzési folyamat keretében. Az érintett rendőröket 2021 szeptemberében őrizetbe vették, ezt követően pedig két hétre vizsgálati fogságba zárták őket.
Az érintett rendőrök ezt követően fellebeztek a döntés ellen, a kerületi bíróság pedig igazat is adott nekik, ezért nem sokkal később szabadon engedték őket.