Krstovič a Premier League-ben folytathatja pályafutását, ami újabb jelentős bevételeket jelenthet a DAC számára.


Nikola Krstovič, a DAC egykori gólkirálya 2023 nyarán lépett át a dunaszerdahelyi csapatból az olasz élvonalba. A csallóközi klub nemcsak a játékos távozása után, hanem a jövőben is profitálhat tőle.

Krstovič a szlovák élvonal gólkirályaként hagyta el a Csallóközt, amikor a Leccéhez igazolt: 35 tétmérkőzésen 26 gólt szerzett, ami áttörő szezonnak számított számára. A Lecce sportigazgatója, Pantaleo Corvino a The Athleticnek beszélt arról, hogy a montenegrói támadóról korábban konzultált Mirko Vučinićcsal, a korábbi válogatott segédedzővel és a Juventus, valamint az AS Roma egykori támadójával. "Mondtam Vučinićnak, hogy 10-12 millió eurót tervezek Krstovičra költeni. Azt válaszolta: 'Vidd!' Végül azonban csupán 3,8 millióba került" - árulta el Corvino. A mértékadó Transfermarkt szerint végül 3,9 milliót fizettek Krstovičért, a ŠPORT.sk információi szerint pedig a klub a szerződésbe belefoglalta, hogy részesedést kap a következő eladásból - ez 15 és 20 százalék között mozoghat.

A Transfermarkt információi alapján a DAC 15%-os részesedést kap a következő átigazolásból, emellett pedig egy 500 ezer eurós bónusz is jár a klubnak.

Nicolo Schira, a neves olasz átigazolási szakértő, vasárnap megerősítette, hogy az angol Leeds United komoly érdeklődést mutat Krstović iránt. A híres klub, amely a legutóbbi szezonban sikeresen visszatért a Premier League világába, jelenleg új erősítések szerzésén fáradozik. Schira információi alapján a Lecce legalább 25 millió eurót vár el a 25 éves támadóért.

Ha a 15%-os részesedés valóban érvényesül, akkor a DAC 25 millió eurós eladás esetén 3,75 milliót zsebelhet be, ráadásul a félmilliós bónusz is a zsebében landol, így a végső összeg 4,25 millió euróra rúg. Ezt az összeget hozzáadva az eredeti átigazolási díjhoz, a DAC összesen több mint 8,1 millió eurót nyerhet Krstovičon – miközben annak idején csupán 400 ezer euróért szerezték meg a Crvena Zvezdától.

A DAC-nál töltött első évében nem igazán tűnt ki teljesítményével, azonban a második szezonban, amikor Adrian Guľa lett a vezetőedző, újra feltámadt. Ekkor kezdett el igazán pörögni, és sorra ontotta a gólokat, így megmutatta, mire is képes valójában.

A gólgyáros Olaszországban is jól kezdett: egyetlen edzés után debütált a Lecce színeiben, és mindössze négy perc kellett első Serie A-s góljához. Az első három meccsen három gólt szerzett, és az olasz sajtó már a milánói óriásklubok érdeklődéséről írt. Ezután ugyan megrekedt, és a hátralévő 32 fordulóban már csak négyszer talált be.

Az előző idényben azonban jelentős fejlődésen ment keresztül: 38 tétmeccsen 12 gólt és 5 gólpasszt szerzett, ezzel pedig a Lecce legjobban teljesítő játékosává vált. A csapat az utolsó fordulóban biztosította helyét a Serie A-ban. Krstović piaci értéke pedig két év leforgása alatt 2,2 millió euróról 14 millió euróra emelkedett.

Related posts