Adatvesztés történt a WK Kellogg cégnél.

A WK Kellogg, a neves élelmiszeripari óriás, bejelentette, hogy egy zsarolóvírusos támadás következtében adatvesztés érte őket.
Tavaly meglehetősen komoly visszhangot kaptak azok a zsarolóvírusokkal végrehajtott kibertámadások, amelyek alapjául a Clop nevű kártékony program szolgált, és két Cleo sebezhetőség kihasználásával következtek be. Az októberben, illetve decemberben feltárt két biztonsági résen keresztül a Clop jelentős vállalatokat, szervezeteket állított célkeresztbe. Legutóbb idén márciusban derült ki, hogy az arizonai székhelyű Western Alliance Bankot is térdre kényszerítette, aminek következtében a pénzintézetnek 22 ezer ügyfelét kellett kiértesítenie személyes adatok kiszivárgása miatt.
A közelmúltban a WK Kellogg bejelentette, hogy zsarolóvírusos támadás következtében adatlopásra került sor. Az érintett hatóság számára küldött értesítésük alapján nevek és társadalombiztosítási számok kerültek illetéktelen kezekbe. A cég ugyanakkor intézkedett, és minden érintett részére egy évre szóló adatvédelmi szolgáltatást biztosított.
A WK Kellogg eddig nem erősítette meg, hogy a támadás valóban a Clop zsarolóprogramhoz köthető-e. Ugyanakkor arról tájékoztatott, hogy február 27-én tudomására jutott egy incidens. Ekkor lépett kapcsolatba a Cleoval, amely értesítette, hogy 2024. december 7-én illetéktelen hozzáférés történt. A hackerek egy olyan szerverhez fértek hozzá, amelyet a Cleo üzemeltetett, és amelyet a WK Kellogg az alkalmazottai adataival kapcsolatos információk megosztására használt a HR-feladatokat ellátó partnerével.
Az egyelőre nem ismert, hogy a biztonsági incidens hány személyt érintett.