Az m betű, amely már régóta viselte a használat nyomait, mostanra teljesen elkopott. Eredeti formáját szinte alig lehet felfedezni, mintha az idő és a tapasztalatok nyomot hagytak volna rajta. Ez a megkopott jelzés azonban nem csupán egy egyszerű betű, ha
Háromszéki barangolásaink során, akár a kaland csúcsán, a domborzati viszonyok felől közelítve az élményekhez, eljutottunk Komandóra is. E településről már korábban két képeslapot őriztem a gyűjteményemben, melyek története talán sok kalandon ment keresztül, mire hozzám eljutottak. Az egyik képeslapon a gyulafalvi-kommandói fakitermelés és feldolgozás fűrészüzemei láthatók, míg a másikon a híres és hírneves sikló meredélye vonzza magához a bátor felfedezőt.
Nem, a település felkeresésének ötlete nem tőlem származott. Fiatal barátom szenvedélyesen vágyott arra, hogy felfedezze azt a helyet, ahol egykori ősének, valószínűleg a dédapjának, gépészként fontos szerepe volt a sikló működtetésében. Meglepetésünkre a helyiek emlékeztek rá: a neve hallatán valami halvány, de mégis élénk emlékkép villant fel bennük, egy régi történet töredéke, amit generációkon át meséltek.
Sűrű, éjfekete fenyőerdő (bontatlannak tűnő, medvének, vadnak kedves) belsejében kanyarog a földút Kovásznáról Kommandóra. (A helység írásmódja eredetileg két m-mel történt, ám a szokás és a hatalom lekoptatta, és így inkább emlékeztet arra, hogy Komandó nem van, hanem volt. A helyiek szerint a települést felfuvalkodott újgazdagok vásárolták fel a szomszédos nem erdélyi megyéből. A lakosság pedig fogy, elvándorol, másutt keres megélhetést (Szentgyörgyön, Kovásznán és a tengerentúl vagy csak a szomszédos országban), mára talán-télen már félszázan sincsenek, akik állandó lakhelyként írják be kérvényeikbe a település nevét.
Ez a megye legmagasabban fekvő lakott települése, ahol a falu - egykor városias házcsoportokkal - aszfaltozott utcákkal büszkélkedhet. Az itt található tömbházak emlékeztetnek arra, hogy a szocializmus időszaka rányomta bélyegét a tájra. Az utcákon azonban nem csupán a múlt nyomai sejlenek fel, hanem a gazdagabbak exkluzív nyaralói is, amelyek magas kerítésekkel ölelik körbe birtokaikat, a főutcától befelé invitálva a gazdagság birodalmába.
Sikló már nincs, de azért még itt-ott feldereng a sínek párhuzama, elvész az erdő rengeteg sűrűjében, vagy megleled a Tündérvölgyben félrehúzva a múltat idéző vasúttörténeti mozdonyt, a kibelezett vagonokat, amelyek olyanok, mint amilyenekben a mai öregemberek még gyermekkorukban utazhattak.
Van helytörténeti múzeum, egy lelkes nyugalmazott történelemtanárnő - a vásárhelyi peda végzettje - hozta létre. Mindent összeszedett, amit csak lehetett, segítette a helyi közösség, "beszolgáltatták" mindazt, amiről úgy gondolták, hadd lássa az utókor, így éltünk, ezek között a tárgyak között folyt életünk. (Ha lesz még utókor.) Mindent meghatározott a faipar, a Horn Dávid (zsidó vállalkozó) alapította kitermelés, elsődleges feldolgozás, szállítás. Akkor - mondják -, akkor volt ott pezsgő élet, jómód, pénz, gyarapodás, népek jöttek, telepedtek meg, vállaltak munkát, megtalálták számításaikat, aztán... beütött a rendszerek változása, és lassan mindent leszereltek, eltékozoltak, tönkretettek, tönkrement, és a természet visszakövetelte jogait - elvadult, ami egykor művelt volt, vagy az emberi (hatósági) hanyagság, tudatos rosszindulat nyomán Kommandóból nemcsak az m, de az élet vagy életkörülmények kopnak, töredeznek ki.
Azért van pékség, ahol csodás kenyeret kaptunk - na és lángost (mely körül fellángolt a harc, ki is a lángosok feltalálója) a még működő pékségben. Elbeszélgettünk a pékmesterrel, aki nyaralni a délszaki tengerek valamelyikére utazik a didergetős Székelyföldről. És van üzlet, olyan igazi falusi mindenesbolt, amelyben rögtön megcsapott a gumicsizma átható szaga, amit gyermekkorom ratosnyai boltjában éreztem. Itt is van hűtőmágnes, négyféle is a településről, és van matchbox, elemlámpa, hatféle választékban fogkrém és samponok, szép ívű talicskák, kerti szerszámok és egy lelkes eladónéni, aki facebookozik, és akinek kiváló kapcsolatai révén megnyílott előttünk az amúgy zárva tartó helytörténeti múzeum is.
Felépült az új iskola - a réginek egyik szárnya leégett - amely a már mondott Horn Dávid nevét viseli (hallj oda!), és az iskola udvarán épült meg a jurtás új kempingtábor is. És áll itt, kérem, igazi beléptetőkapu a diákok részére. Egy háromfokú lépcső, amely sehova sem vezet, csak fel kell lépni rá, hogy látható légy, és rögtön azután le kell ereszkedni. Magas küszöb, honnan a tanuló regisztrálható.
Onnan szemlélve számos dolog mérlegre került, és sajnos hiányosnak találtattál, Komandó.
