Az volt a bűnük, hogy magyar szívvel éltek, ezért elrabolták tőlük otthonukat és méltóságukat.

78 évvel ezelőtt indultak útnak az első marhavagonok a Felvidékről, tele olyan emberekkel, akiknek csupán annyi volt a "bűnük", hogy magyarok voltak. E családokat erőszakkal szakították szét, otthonaikat és földjeiket elvették, vagyonuktól megfosztva őket, ezzel hatalmas sebeket ejtve számtalan magyar lelkén. Az ilyen tragédiák mély nyomot hagynak a közösségekben, generációkon átívelő traumát okozva.

1947 áprilisától 1949 júniusáig körülbelül 100 ezer magyart telepítettek ki a Felvidékről, a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény következményeként. A második világháború utáni időszakban Edvard Beneš elnök és a csehszlovák vezetés célja egy homogén nemzetállam megteremtése volt. E törekvés keretében nem volt helye a Szudéta-vidéken élő németeknek, valamint a Szlovákia déli részén élő 600-700 ezer fős magyar közösségnek sem.

A Rákóczi Szövetség minden évben tiszteletét teszi a meghurcolt magyarok emlékének, így történt ez az idei év április 12-én is. Ezen a napon, amelyet a magyar Országgyűlés 2012-ben emléknappá nyilvánított, a közösség összegyűlik, hogy megidézze a múlt fájdalmát és méltósággal emlékezzen a szenvedésekre.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke szerint, ami 78 éve történt, az egy soha be ne forrt seb a magyarság számára, mivel a mai napig senki nem kárpótolta a meghurcolt embereket és bocsánatkérésben sem volt részük.

"A jelenlegi élők közül sokan még csak kisgyermekek voltak 1947-ben, de szüleik és nagyszüleik mélyen megélték a traumát" - osztotta meg Csáky Csongor az Indexnek. "Ők úgy távoztak ebből a világból, hogy elmaradt a bocsánatkérés és a kárpótlás, s talán még gyermekeiknek sem merték elmondani az igazságot. A rendszerváltozás kezdetén, amikor már egy kicsit szabadabban lehetett beszélni a múlt eseményeiről, a budai Angelika presszóban gyűltek össze olyan emberek, akik valamilyen formában áldozatai voltak a Benes-dekrétumoknak. Ekkor jött létre a Rákóczi Szövetség ezen emberek összefogásának eredményeként."

Számukra a kárpótlás és a megtorlás nem volt vonzó, sokkal inkább az foglalkoztatta őket, hogy mi sorsa az otthon maradt családtagjaiknak. A szocialista Magyarországon ugyanis róluk senki nem szólt, és ez a csend mélyen aggasztotta őket.

„Tedd különlegessé a mondandódat!” – hangzott el a Rákóczi Szövetség elnökének szájából.

Csáky megfogalmazása alapján szinte minden felvidéki családot érintett már ez a szörnyűség, hiszen alig akad olyan rokonság vagy felmenő, akinek ne lett volna keserű tapasztalata ezzel kapcsolatban.

A felvidéki közösség máig élénken őrzi ennek a történelmi eseménynek a nyomait. Hiányzik az a 100 ezer honfitársunk, akik nélkül a térség arculata teljesen más lenne, hiszen a kitelepített magyarok többsége jelentős hatással volt a saját környezetére. Ők sok esetben a kitelepített szlovákok, svábok vagy németek otthonaiba kerültek, és az ezzel járó beilleszkedés nehézségei, valamint a konfliktusok sorozata mély nyomot hagyott életükön.

Csáky Csongor elmondta, hogy ő maga is érintett, gyerekként a nagyszüleitől sokszor hallotta, hogy Magyarországon élnek rokonaik, de a teljes igazságot csak később tudta meg.

"Felvidéken születtem, és itt töltöttem el iskolás éveim egy részét is. Nagyszüleim rengeteg mesét osztottak meg velem a családunk történetéről, a Tolna megyei vagy éppen a Pécs körüli rokonainkról. Az üknagymamámat a gyermekeivel együtt telepítették ki, és ahogyan a mi családunk, úgy sokan mások is hosszú időn keresztül nem találkozhattak az otthon maradt rokonokkal. Ezért többen északabbra költöztek, hogy közelebb kerüljenek az elszakított szeretteikhez. Fontos, hogy emlékezzünk ezekre az emberekre, és megőrizzük a történeteiket, hiszen rendkívül nehéz sorsokról van szó. Úgy vélem, hogy meg kell tanulnunk megbocsátani, és reméljük, hogy a szlovák és cseh állami vezetők is elérkeznek ahhoz a ponthoz, hogy bocsánatot kérjenek." - fogalmazott a Rákóczi Szövetség elnöke.

A Rákóczi Szövetség által rendezett megemlékezésen jelen volt Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke is. Ő úgy véli, hogy a bűn nem csupán az elkövetés pillanatában érkezik el, hanem akkor, amikor az emberek elfelejtik azt.

"A Felvidékről kitelepítettek emléknapja azért jött létre, hogy megőrizzük emlékeinket, és folyamatosan követeljük a bocsánatot. Hiszen amíg az őszinte megbánás hiányzik, addig a megbocsátás is lehetetlen" - hangsúlyozta a felvidéki politikus.

Emberéletek tucatjai váltak romba a második világháborút követő három évben, egy olyan sötét időszakban, amely mély sebeket hagyott a 20. század történetében, és egy egész nemzeti közösséget érintett. Felvidéki magyarokként, és a teljes magyar nemzet nevében, azt kívánom, hogy találjunk elég bátorságot a megbocsátásra. Ugyanakkor azt is remélem, hogy az elkövetők utódai képesek lesznek megélni a megbánás érzését. E két dolog szorosan összefonódik, és csak együtt vezethet el a gyógyuláshoz és a valódi békéhez.

- jelentette ki Gubík László.

A Benes-dekrétumok hatályon kívül helyezését és az elkobzott javak visszaadását a kommunizmus bukása után sem Szlovákia, sem Csehország nem vette napirendre.