Bár a napfény csábította, most az életéért harcolnak az orvosok.

Nyaralás előtt alapozta volna meg barnaságát egy fiatal nő, azonban súlyos bőrrák alakult ki nála, ami később több szervét is megtámadta. Történetével most mások figyelmét is szeretné felhívni a túlzásba vitt szoláriumozás és napozás veszélyeire.
Egy előrehaladott bőrrákkal küzdő nő figyelmeztetett a a nyaralás előtti szoláriumozás veszélyeire, miután néhány alkalom után gyógyíthatatlan betegség alakult ki nála. Lily Murphy, a 30 éves watfordi nő, húszas évei elején kezdett el barnulni járni, hogy bőrét előkészítse egy délkelet-ázsiai utazásra.
Lily egy héten csak néhány alkalommal és pár percet töltött a szoláriumokban, amelyeknél bizonyított tény, hogy akár 75 százalékkal is növelhetik a bőrrák kockázatát. Nyaralás alatt naptejet használt, hogy megvédje magát a káros UV-sugárzástól, tudván, hogy nagyon világos bőrű, és mindig leég. Az óvintézkedések ellenére, mikor hazatért az Egyesült Királyságba egy aggasztó anyajeggyel fordult orvosához.
Eltávolították az anyajegyet, és két héttel később visszahívták egy újabb vizsgálatra.
A betegséget szerencsére sikerült korai stádiumban elkapni, így 2019-ben egy műtéten esett át, ahol végleg eltávolította a rákos szöveteket.
Négy évvel később, 2023 januárjában, egy családi kirándulás alkalmával Lily hirtelen rosszul érezte magát. Fáradtság gyötörte, és egyre elviselhetetlenebb hátfájás kínozta, ami később a mellkasára is átterjedt.
Többszöri sürgősségi vizsgálat ellenére panaszait szorongásra fogták korábban kezelt mentális problémái miatt.
Végül újabb orvosi vizsgálatok során feltárult a szörnyű igazság: a rák nemcsak visszatért, hanem már a tüdeire és a nyakára is átterjedt. Noha az immunterápia és a kemoterápiás kezelések kezdetben ígéretesnek tűntek, Lily szervezete sajnos nem bírta el a további gyógyszerek terhét. Allergiás reakciók és szepszis is sújtották, ami tovább nehezítette a helyzetét.
2025 februárjában egy új kezelést kezdett meg, ami már a daganat zsugorodását eredményezte, azonban ismét szünetet kellett tartania, mivel szervezete nem bírta a megterhelést.
Lily most petíciót indított, amivel a szoláriumok betiltását sürgeti, és már több, mint 700 aláírást gyűjtött.
A Daily Mail beszámolója szerint a közösségi médiában is hangsúlyozták a barnulás kockázatait.