December 8-ától megkezdődik a vasúti közlekedés Újvidék és Szabadka között | Vajdaság MA
A Srbija Voz vasúttársaság végre nyilvánosságra hozta a Szabadka és Újvidék közötti vonatok menetrendjét. Az eddigi tájékoztatások alapján a régóta várt vasúti szolgáltatás december 8-án veszi kezdetét – számolt be róla a subotica.com.
A szerdán közzétette menetrend szerint a vonat ezt a szakaszt naponta 28-szor teszi meg, az első járat reggel 5 órakor indul, az utolsó pedig este 10 órakor.
Az első indulás reggel 5 órakor, míg az utolsó járat este 10 órakor lesz. A gyorsvonat 41 perc alatt teszi meg a két város közt lévő utat, azzal, hogy csak Topolyán és Verbászon áll meg útközben.
Az Interregio járat nemcsak a korábban említett megállókon áll meg, hanem Nagyfény, Szikics és Ókére is betér, így a két város közötti utazás mindössze 53 percet vesz igénybe. Ezzel szemben a regionális vonat, amely az összes megállónál megáll, várhatóan további 3 percet ad hozzá az érkezési időhöz az utasok számára.
A jegyárakat egyelőre nem hozták nyilvánosságra, azonban már most nagy az érdeklődés az utasok körében, hogy kipróbálhassák a modern vagonokat, és a teljes kényelemben élvezhessék az utazást Újvidékre a gyorsvonattal, írja a szabadkai hírportál.