A dermesztő hideg és a sötét, keserű napok története valóságos kihívásokat rejtett magában. A fagyos levegő nem csupán a bőrünket marja, hanem a lelkünket is próbára teszi. A napok egyre hosszabbra nyúltak, és a szürkeség mindent beszürkített körülöttünk.

Krasznahorkai László „Az ellenállás melankóliája” című regénye 1989-ben látott napvilágot, négy évvel azt követően, hogy debütáló kötete, a világszerte figyelmet keltő „Sátántangó” megjelent. Az összefonódások nyilvánvalóak: míg az első regényben a kilátástalanság uralkodik, addig a második már az esztelen rombolás és pusztítás sötét világába vezet. Mindkét művet a kritika lelkesen fogadta, s mindkettőből készült film Tarr Béla rendezésében, az utóbbi esetében pedig Hranitzky Ágnessel közösen alkották meg a „Werckmeister harmóniák” című mozit. „Az ellenállás melankóliája” különösen nagy népszerűségnek örvendett a német nyelvterületen, 1993-ban pedig német, osztrák és svájci kritikusok a legjobb külföldi regénynek járó díjjal jutalmazták a szerzőt. Érdekesség, hogy 2023-ban Eötvös Péter operát írt a regény alapján, amely Valuska címmel debütált.

A történet egy lebilincselő világba vezet minket, ahol a mindennapok monotonitása és a megszokott normák hirtelen megbomlanak. Az indító képek egy elszomorító vidéket festenek elénk, ahol nem csupán a gazdasági helyzet, a közlekedési infrastruktúra és a közbiztonság állapota aggasztó, hanem az emberi kapcsolatok is mély válságban szenvednek. Ezt követően egy alföldi kisvárosba érkezünk, ahol baljós előjelek kezdik megzavarni az ott élők életét. A lakók egyre inkább zűrzavaros helyzetekkel szembesülnek, és úgy tűnik, hogy a megszokott életvitelükből való eltérés elkerülhetetlenné vált. A szorongás és a feszültség uralja a levegőt, míg a város lakói egy különös és szokatlan időjárásra figyelnek fel: a december elején beköszöntő, tizenöt-húsz fokos dermesztő hideg és a hó nélküli fagy ellentmond a természet megszokott ritmusának. Ez a jelenség a lakókban azt a gyanút ébreszti, hogy valami alapvetően megváltozott körülöttük, mintha a világ rendje felborult volna. Ekkor érkezik a kisvárosba egy vándorcirkusz, amelynek szenzációs látványossága egy hatalmas, kitömött bálna. Az emberek, a város lakói és a környékről érkező kíváncsi látogatók egyaránt csodálattal és izgalommal szemlélik ezt a különös attrakciót, amely nem csupán a figyelmet vonja magára, hanem újabb kérdéseket és feszültségeket is generál a már amúgy is zűrzavaros környezetben. A bálna, mint a dekadenciával terhelt világ szimbóluma, a kisváros lakóinak sorsát is megkérdőjelezi, és rávilágít arra, hogy a csodák és a borzalmak határvonalán egyensúlyoznak.

A cirkusz másik lenyűgöző látványa a kis termetű herceg, aki különleges varázsával vonzza a nézők figyelmét. A csőcselék számára ő a megtestesült szónoklat, akinek minden egyes szava lázító erővel bír. "Istenellenes beszédeivel" felkorbácsolja a tömeget, manipulálva őket, hogy a rombolás és a pusztítás útjára lépjenek, miközben megvetik mindazt, ami az útjukba áll. Az ő színpadi jelenléte és irányítása alatt a cirkusz nem csupán szórakozást nyújt, hanem egyfajta forradalmi hevületet is szít.

Fontos, hogy az elején világosan kijelentsük: ez a könyv nem éppen a legegyszerűbb olvasmányok közé tartozik. Inkább csak a végtelenül türelmes és figyelmes olvasóknak ajánlom, hogy merjenek belemerülni ebbe a szövegbe. Olyan, mintha az író maga tanítana türelemre és fegyelemre mindenkit, aki a könyv közelébe kerül. Ha pedig sikerül túllépni a kezdeti nehézségeken, a történet már nem engedi el az olvasót. Én magam is mélyen elmerültem a regény világában, amely teljesen idegen volt számomra. Legszívesebben elmenekültem volna, ám a sorok magukkal ragadtak: folytatnom kellett az olvasást, és szembesülnöm kellett azzal, hogy ez a valóság. Bizarr és zavaró, de mindenképpen hiteles, hiszen napjaink valóságát tükrözi. Az arctalan tömeg mögött megbúvó erőszak, romlás és széthullás képe mindannyiunk számára ismerős lehet. Krasznahorkai regénye, amely már 35 éve készült, még mindig aktuális vízióval bír, amely elérte a mi életünket is. A dél-alföldi háttér univerzális, a történetek bárhol a világon érvényesek. Így tehát a tér és az idő határai elmosódnak, és nem tudjuk őket egyértelműen behatárolni.

A regény középpontjában két ellentétes karakter áll: Valuska János, a kisváros postása, aki a mindennapok derűs bolondja, és Eszter György, a zeneiskola igényes igazgatója, aki a világ súlyát hordozza a vállán. Valuska naivitása és jóindulata szinte ragyog, míg Eszter úr a szkepticizmus és a melankólia megtestesítője, aki a mindennapi élet sivárságától szenved. Kettejük találkozása nem csupán a különböző világnézetek ütközését hozza magával, hanem lehetőséget ad arra is, hogy felfedezzék egymásban a másik hiányzó darabját.

Igazán különös, hogy e két ember között ilyen szoros barátság szövődik. Eszter György, a városban nagy megbecsülésnek örvendő figura, egy nap Valuska legnagyobb meglepetésére bejelentette, hogy barátjának tekinti őt. Valuska, aki nem tudta, miért érdemelte ki ezt a megtiszteltetést, és miért Eszter úr választotta őt, ahelyett hogy valaki olyat részesített volna előnyben, aki jobban megérti és megjegyzi a gondolatait (mint ahogyan Eszter gyakran megosztotta vele, ő legfeljebb csak homályos sejtekkel birkózik a szavakkal), ettől fogva kötelességének érezte, hogy kirángassa barátját a megkeseredettség és kiábrándultság fertőző mocsarából, amely már a város egészét is magába szippantotta. A harmadik főszereplő Eszter Tünde, György felesége, aki csupán papíron játszik szerepet a házasságban. Tünde neve tündöklő csillagokat idézhetne, ám valójában semmi varázslatos nem rejlik benne; csupán a hatalomvágy hajtja előre. "...már semmi másra nincs szüksége, hiszen döngő léptei alatt a folyosó kövezete mindazt visszhangozza, amire vágyott: mindez az övé..."

Az író ebben a regényében ismét megmutatja, hogy nyelvünk valódi varázslatokra képes. Mélyrehatóan ismeri e csodás lehetőségeket, és mesterien szövi bele őket művébe, ezzel gazdagítva a történetet.

A többszörösen összetett mondatok, a közbevetések labirintusában nem éppen könnyű, ám annál örömtelibb az eligazodás. És a képiség szinte elvarázsolja az embert. Egyes részleteket kénytelen voltam újra elolvasni, de nem azért, mert talán nem értettem volna, hanem káprázatos nyelvezetük miatt.

Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája, Magvető, Budapest, 2022