Az Orbán-kormány a költségvetési forrásokat inkább a NER-rendszer és az akkugyárak fejlesztésére fordítja, mintsem hogy az egészségügy és az oktatás területére fektessen be.


A következő év költségvetésében csupán 329 milliárd forintot szánnak állami beruházásokra. E források többsége általában kínai, vagy esetleg dél-koreai akkumulátorgyárak támogatására irányul, míg a fennmaradó rész célja a NER-körhöz tartozó vállalatok fenntartása, biztosítva számukra a szükséges megrendeléseket.

A tervezet alapján a közúti beruházásokra csupán 88 milliárd forint jut, míg a vasúti fejlesztésekre még ennél is csekélyebb, mindössze 20 milliárd forintot szánnak. A vasúti infrastruktúra fenntartásához az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) keretein belül további 30,1 milliárd forint áll rendelkezésre, így ez a két forrás lenne hivatott életben tartani a hazai vasúti rendszert. A MÁV lerobbant pályahálózata és elavult járműparkja újjáélesztésére ugyan léteznek tervek és ígéretek, de a szükséges forrásokat a kormány későbbi hitelfelvételeiből kívánja biztosítani. E közben a Budapest-Belgrád vasútvonal magyar szakaszának rekonstrukcióját kínai hitelből valósítják meg, amelynek keretében 2025-re 196,6 milliárd forintot terveznek költeni. Ez az összeg négyszerese annak, amit a teljes MÁV hálózat felújítására és fejlesztésére szánnak. A kivitelezést egy kínai-magyar konzorcium végzi, amelynek magyar résztvevője Mészáros Lőrinc érdekeltsége. A projekt nem csupán a hazai vasúti infrastruktúra fejlesztését célozza, hanem egy szélesebb kínai beruházási program része is, amely a görög kikötőket kötné össze az európai piacokkal a kínai teherforgalom számára. A vasútvonal teljes rekonstrukciójának költsége körülbelül 1000 milliárd forintra rúg, és a szakértők becslése szerint ennek megtérülése több száz évet is igénybe vehet.

A kelebiai vasútvonal felújítása mellett a közúthálózat karbantartása is jelentős jövedelmet biztosít a kormányhoz közelálló NER- milliárdosok számára. A jövő évi költségvetés szerint a gyorsforgalmi úthálózat fenntartására 370 milliárd forintot kíván elkölteni a kormány. Kiemelendő, hogy a közútfenntartási feladatokat 35 évre koncesszióba adták Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségeihez tartozó magántőkealapoknak. A szerződést 2022-ben kötötték meg a MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel, amely a Themis, Konzum, Opus New Way, Opus Bridge, Cronus, Vesta és Via magántőkealapok tulajdonában áll. A MKIF jövőre 370 milliárd forint támogatást kap az államtól, hogy elvégezze a szükséges útfelújításokat, míg az elmúlt évtizedekben ezt a feladatot egy állami cég látta el. Ezen kívül a kormány a városligeti Dürer Park irodaházakat fejlesztő cégnek is 120 milliárd forintot szán a jövő évi költségvetésből, amely Garancsi István és Tiborcz István érdekeltségeihez tartozik.

Az első jelentős nyertesek már megvannak: Tiborcz és Garancsi vállalkozásai összesen 120 milliárd forint támogatást nyernek el a 2025-ös költségvetés keretein belül.

Az állami beruházások másik célja az itt megtelepedő akkugyárak infrastruktúrájának fejlesztése. A költségvetés szerint több tízmilliárd forint jut jövőre víz-, és csatornahálózat fejlesztésre, ám ezek a beruházások a legritkább esetben szolgálják a magyar adófizetőket. Az ÉKM fejezetből víziközmű fejlesztésekre jövőre 42 milliárd forintot tervez a kabinet, ezek a fejlesztések kizárólag a kínai akku-, és gépjárműgyártóknak szólnak. A pénzeket az Orbán-kormány a debreceni Déli gazdasági övezet vízellátására és a keletkező nagy mennyiségű szennyvízelvezetést szolgáló csatornarendszer fejlesztésre szánja. A Fidesz "második fővárosában" CATL akkumulátorgyára épül. Szintén csatornafejlesztések lesznek a szegedi ipari parkban, ahova viszont a BYD kínai autógyár épít összeszerelő üzemet. Ezzel még nincs vége a kínai beruházások támogatásának, ugyanis a debreceni ipari park fejlesztésére további 15,3 milliárd forintot terveznek elkölteni. Az akkugyárak támogatása az Energiaügyi Minisztérium (EM) költségvetésén keresztül is folyik: a "térségi fejlesztési feladatok" soron az EM jövőre további 121,4 milliárd forintot költ el: olyan "térségi feladatokra" megy többek között a közpénz, mint gödi ipari-innovációs fejlesztési terület villamos energia és viziközmű hálózatának fejlesztése, az iváncsai ipari-innovációs fejlesztési terület víziközmű fejlesztése továbbá debreceni, nyíregyházi, szegedi ipari parkok fejlesztése - ezekbe az ipari parkokba települnek a kormány által támogatott akku-, és autógyárak.

Miközben a költségvetésből alapvető fontosságú területekre, mint az oktatás és az egészségügy, alig jut forrás, addig számos vitatható projekt kap jelentős anyagi támogatást. Például a Budai várnegyed és a Citadella rekonstrukciójára jövőre 18,1 milliárd forintot szánnak, ami komoly kérdéseket vet fel a prioritásokkal kapcsolatban.

Ezen felül a Várkapitányság egyéb kiadásaira további 11 milliárd forintot terveznek - vagyis a kormányzati presztízs-beruházásokra - amelyeket a kormány "budapesti beruházásként szokott propagálni" csak jövőre 29 milliárd forintot költenek el. A budai városnegyed kormányzati elfoglalására - vagyis "Nemzeti Hauszmann Programra" a következő években összesen 149 milliárd forintot terveznek elkölteni.

Jövőre folytatódik Hungaroring felújítása is. A mogyoródi pálya működtetésre és fejlesztésre csak jövőre 48 milliárd forintot fog elkölteni a kormány. A Hungaroring átépítése jelenleg is zajlik a mogyoródi pálya egy nagyságrendileg száz milliárd forintos beruházási programon esik át, miközben a futamok rendezési jogaira évente 17-20 milliárdot költ el a magyar állam adófizetői pénzekből - ugyanis a jegybevételek nem fedezik a rendezvény költségeit sem.

A leminősítés elkerülhetetlenné válhat, amennyiben a kormány nem talál közös nevezőt az Európai Unióval.

Stabilról negatívra rontotta a magyar államadósság Baa2 besorolásnak kilátásait a Moody's Ratings nemzetközi hitelminősítő. A következő akció a leminősítés lehet, a Baa2 az utolsó előtti kategória a bóvli felett, vagyis ugyan még egy leminősítés után is befektetésre ajánlott kategóriában marad a magyar államadósság, ennek ellenére ez a szint nem túl nagy dicsőség egy EU-s ország számára. A Moody' s a kilátások rontását egyértelműen a "kormányzás minőségével összefüggő lefele mutató kockázatokkal" magyarázta, elsősorban azzal, hogy Magyarország az év végén teljes mértékben elveszítheti az uniós helyreállítási alapokból neki járó támogatásokat és olcsó hiteleket. Ezek hiánya csökkenti a lehetséges gazdasági növekedést, növelheti az államháztartás hiányát, ronthatja az államadósság-mutatókat. A Moody's szerint a mostani döntésük összefügg azzal is, hogy a magyar gazdaság legfontosabb külpiaca Németország is gyenge növekedést produkál, valamint valós a veszélye, hogy a 2026-os választások előtt a kormány választási költekezésbe kezdhet és a jegybank függetlenségét is veszélyben látják. A feltárt kockázatok ellenére a magyar gazdaság erős, bár a cég szerint jövőre mindössze 1,9 százalékkal növekedhet, ami lényegesen elmarad a kormány által várt 3,4 százaléktól.

A Moody's szerint elenyésző annak az esélye, hogy a közeljövőben felminősítenék az országot, a kilátások stabilra emelése is csak abban az esetben fordulhatna elő, ha "jelentős és tartós javulás következik be az EU-val fenntartott kapcsolatokban", így elérhetővé válnak az eddig zárolt uniós támogatások. Javíthatná még a magyarországi kilátásokat egy erőteljesebb költségvetési konszolidáció, illetve a vártnál gyorsabb gazdasági növekedés.

Related posts