Egy tanulság a sok közül | Vajdaság MA Az élet gyakran tartogat számunkra meglepetéseket, és ezekből a meglepetésekből mindig tanulhatunk valamit. Vajdaságban, ahol a tradíciók és a modernitás találkoznak, számos tapasztalat vár ránk, amelyek formálják a

Képzeld el, ahogy az utcán állsz, és körülötted csend honol. Tizenöt perc néma tiszteletadás, amely a november elsejei újvidéki tragédiának állít emléket, tizenöt áldozatnak, akik már nem lehetnek köztünk. E pillanatokban talán felidéződnek benned a vasútállomáson eltöltött időszakok: a napfényes reggelek, a kedves találkozások, sőt, a szomorú búcsúk is, amikor a virágok mindig nyíltak az állomás előtt. Eszedbe jutnak az áldozatok nevei, talán Valentináé és Saráé, a két kislányé, akiket sosem felejtenek el. Vagy ott a fiatal Vaszkó, akinek az álmai hirtelen megszakadtak. A Firić család tragédiáját is magad előtt látod, és bár a fájdalmuk sehol sem enyhülhet, imádkozol a többiekért is, akik szintén az életüket vesztették. Lehet, hogy még a beton roppanását hallod, ahogy az emlékek összemosódnak a valósággal. De talán az is elegendő számodra, hogy Mindenszentekkor a temetőben gyertyát gyújts nekik, vagy éppen a tragédia helyszínén hajts fejet emlékük előtt. Megbékélsz a tudattal, hogy az újvidéki vasútállomás már soha nem lesz olyan, mint régen, és a csendben a múlt súlya nehezedik a szívekbe, hogy emlékezzünk és ne felejtsünk.

Miloš Vučević, a leköszönő szerb miniszterelnök január 28-án, a lemondását bejelentő sajtótájékoztatón megfogalmazott gondolatai mindenképpen figyelemre méltóak: a múlt év november 1-jén történt szörnyű tragédia óta úgy tűnik, Szerbia egyfajta érzelmi örvénybe került, amelyből nehezen találja meg az utat a kilábalásra.

Beleragadt a helyzet. A korrupcióval kapcsolatos jogos elégedetlenség egyre inkább felszínre került, és a politikai diskurzus helyszíne fokozatosan az utcákra költözött. Sorra történtek az incidensek, a feszültség pedig egyre csak növekedett, miközben a magánéletben is egyre inkább eluralkodott a bizonytalanság érzése. Úgy tűnt, mintha sosem lenne vége, és mintha minden problémát az utcán próbálnának megoldani. A demonstrációk folytonos áradása pedig nem más, mint egyfajta "beragadásos" állapot, hiszen tudjuk, hogy még a háborúk sorsát is tárgyalóasztalnál döntenek el. Az utca tehát valóban lehet a nyomásgyakorlás színtere, de önmagában nem nyújt megoldást.

A számos demonstráció során egy érdekes esemény zajlott, amelyre érdemes visszatekinteni az új fejlemények tükrében. A kormányfő, aki egyben a Szerb Haladó Párt elnöke, valamint Újvidék polgármestere lemondása rávilágít arra, hogy a hatalmi pártok működésében hol és hogyan következnek be súlyos tévedések. Különösen figyelemreméltó, hogy a párt tagságának egy része azt a téves hitet táplálja, miszerint a tagsági könyv birtoklása automatikusan védelmet, önkényt és hatalmat biztosít számukra. Ez a jelenség arra figyelmeztet, hogy a pártok belső dinamikája és a tagok elvárásai között jelentős szakadékok húzódhatnak meg.

Múlt év november 26-án, lényegében nem sokkal az újvidéki tragédia után adta hírül a sajtó, hogy az EUROPOL nemzetközi rendőri akciója során Újvidéken letartóztatták a városi közlekedési vállalat megbízott igazgatóját (nem titkolták a nevét: Mladen Papović) azzal a gyanúval, hogy a balkáni kartellként ismert bűnözői csoport tagjaként kokaint csempészett Ecuadorból és Brazíliából Európába. A további a bíróság dolga. Ám, az Instagramon akkor megszólalt Milan Đurić, Újvidék polgármestere is, aki szerint ez az eset (mármint az EUROPOL közreműködésével történt letartóztatás) azt bizonyítja, hogy nincsenek érinthetetlenek (tehát a haladó párt tagját is le lehet tartóztatni), s egyébként is, az illető tette nincs összefüggésben a közéleti funkciójával, sőt, a vád szerinti cselekmény 2021-ben történt, amikor az illető még nem is volt a hatalmi párt tagja... Vagyis később lehetett azzá valaki, aki előtte bűnözői csoport tagja volt. Mivel az illető a közéletben nem volt ismert, így csak kevesen tudhatják, mi motiválhatta igazán a haladó városvezetést, hogy kinevezze az egyik legfontosabb közvállalat élére (talán a párthovatartozás?), viszont az nyilvánvaló volt, hogy a történtek után a polgármesternek már akkor le kellett volna mondania. Abban az esetben talán magában a pártban is átérezték volna, hogy a tagság eleve nem hatalom, és hogy a tetteknek következménye van. A polgármester nem mondott le, mert megtehette. De most, január 28-án mégis távoznia kellett azok után, hogy újabb botrányos eset történt, amikor a haladók újvidéki fiatal tagjai egyetemistákat vertek a város utcáin, nyilvánvalóan azt érezve, hogy megtehetik...

Túlzottan elrugaszkodtatok a valóságtól.

A fiúk, akik Újvidéken a párt irodái előtt nekiestek az egyetemistáknak, komoly károkat okoztak Szerbiának és a pártnak is – fogalmazott Vučić államfő. Ha alaposan megvizsgálom a helyzetet, nem meglepő, hogy inkább egy szélesebb mozgalom létrehozásába fogott, mintsem hogy olyanokkal foglalkozzon, akik a párthovatartozásuk révén hatalomra éreznek magukban késztetést, és erőt próbálnak fitogtatni, hogy ezzel is kezeljék belső feszültségeiket és saját gyengeségeikből eredő frusztrációikat. Az ilyenfajta pártbéli kiskirályságok is mind az elmúlt hónapok eseményeiből levonható tanulságok sorába tartoznak.