Ferenc József édesanyja, a híres Habsburg udvarban, valóban különleges szerepet játszott: ő volt az egyetlen férfi a női intrikák közepette. Sisi, a császárné, nem bízott benne, és gyakran gonosz asszonynak titulálta, tükrözve ezzel a közöttük lévő feszül

Ferenc József édesanyja, Wittelsbach Zsófia, a történelem során sokszor megjelenik a gonosz anyós archetipikus alakjaként, ahogyan azt a Sissi-trilógiában is láthatjuk. De vajon valóban a magyarságot gyűlölő és hatalomra áhítozó nőként élt a valóságban? Igaz, hogy fiát bábként irányította, ahogyan azt sokan állítják? Az első regény, amely a történetének középpontjában áll, ezekre a kérdésekre keresi a választ, és egy sokkal összetettebb portrét kíván nyújtani. Mi is alaposan megvizsgáljuk a róla kialakult sztereotípiákat, hogy felfedezzük, ki is volt valójában az igazi Wittelsbach Zsófia.

Szeptemberben, eddig kizárólag német nyelven, debütált Michaela Baumgartner legújabb regénye, a "Sophie: Die Kaisermacherin" (Zsófia: a császárcsináló), amelyre régóta vártak a történelmi irodalom kedvelői. A szerző, aki egyben doktorált történész is, az osztrák Heute napilapnak nyilatkozva kiemelte, hogy mennyire szembetűnő a különbség a Sisi életéről készült rengeteg könyv és film, valamint Zsófia főhercegné alig észlelhető szerepe között. Míg Sisiről szinte mindenki hallott, Zsófia története eddig háttérbe szorult, holott ő is kulcsszereplője volt a korabeli politikai eseményeknek. Baumgartner regénye tehát egy izgalmas lehetőséget kínál arra, hogy új fényben láthassuk Zsófia életét és hatását a történelem alakulására.

Az osztrák filmes ikon, Vilma Degischer lebilincselő alakítása révén Ernst Marischka legendás Sissi-filmjeiben mélyen bevésődött Ferenc József édesanyjának narratívája a köztudatba. Bár ez a kép részben igaz, mégsem tükrözi teljes mértékben a valóságot. Valójában őt nem csupán szerető anyaként és nagymamaként lehetne ábrázolni, hanem éleslátó, gyors döntéseket hozó reálpolitikusként is, aki a birodalom stabilitásának megőrzéséért is sokat tett.

A torz kép Baumgartner szerint azért is alakulhatott ki, mert Erzsébet királyné teljesen beleillett a XIX. századi romantika korszellemébe a szabadságvágyával, a konvenciók ellen lázadó természetével, a természet szeretetével és a szépségével. "Ha valakiről kizárólag pozitívan vagy negatívan beszélnek, mindig szkeptikus és kíváncsi leszek. Így volt ez Zsófiával is. Tulajdonképpen Ernst Marischka Sissi-trilógiáján nőttem fel. Mivel első három regényemben intenzíven foglalkoztam a XIX. századdal, és újra meg újra beleütköztem Zsófiába, közelebbről is megnéztem. És annyira meglepett az, amit megtudtam, hogy regény lett belőle" - mondta az OE24 hírportálnak. A szerzőnő továbbá motiválónak tartotta azt is, hogy szereti a nehéz kihívásokat és izgatta az, hogy Zsófia alakjához miért nem mert eddig senki jobban hozzányúlni.

Zsófia és Sisi, valamint II. Erzsébet királynő és Diana walesi hercegné kapcsolata között könnyen észlelhetünk hasonlóságokat, azonban a későbbi brit uralkodót a kritikusai mégsem mérik olyan szigorúan.

Wittelsbach Zsófia a bajor uralkodócsalád tagjaként született, és apja révén ő volt az első királya az országnak. Zsófia apja nagy gondot fordított lányai nevelésére, hiszen tudta, hogy a jövőjük szempontjából a megfelelő házasság kulcsfontosságú. Amikor Zsófia elérte a házasságkötés korát, féltestvére, aki éppen az osztrák császárné és egyben magyar királyné is volt, észrevette húga szellemi fölényét és műveltségét. Ezért javasolta, hogy Zsófia is csatlakozzon a Habsburg dinasztiához. Apjuk, bár kétkedett abban, hogy a Ferenc Károly főherceghez való házasság jó döntés lenne, a családi kötelékek és a politikai érdekek miatt végül engedett Zsófia kérésének, aki bár vonakodott, de a kötelezettségérzetének engedve végül is beadta a derekát.

Zsófia, az ambiciózus főhercegné, felismert egy különleges lehetőséget, és elhatározta, hogy időben nekilát elsőszülött fia, Ferenc József trónra való felkészítésének. Noha a rivalizálásuk miatt nem éppen szívélyesen viszonyult Metternich kancellárhoz, a fiáért érzett szeretete és a legjobbra való törekvése arra sarkallta, hogy őt válassza a fiatal főherceg nevelőjének. A főhercegné és a kancellár közötti feszültség forrása abban rejlett, hogy a császár helyett az udvaroncokból álló informális testület, a kamarilla irányította a birodalmat, és mindketten a hatalom csúcsára vágytak.

Zsófia sorsfordító pillanata 1848-ban érkezett el, amikor a bécsi forradalom következtében Metternich távozása nyomán a politikai széljárás gyökeresen megváltozott. Ekkor Zsófia, a kamarilla támogatásával, bátor lépésre szánta el magát: lemondatta a császárt, és férjét is rávette arra, hogy adja át a trónt Ferenc Józsefnek. Ezzel nem csupán saját hatalmát, hanem a monarhia jövőjét is formálta.

A bécsiek ezután Zsófiát a "rejtélyes császárnő" néven emlegették.

Ferenc József 18 évesen még tapasztalatlan volt a politikai színtéren, különösen a magyar forradalom és szabadságharc kitörésének idején. Ekkoriban valóban anyja, Zsófia tanácsaira támaszkodott, hiszen az udvar és a birodalom kihívásai előtt állt. Azonban azt állítani, hogy bábként követte volna anyja utasításait, nem állja meg a helyét. Ferenc József rendelkezett saját akaratával és nézeteivel, hiszen Zsófia is tudta, hogy egy gyenge férfi nem lenne megfelelő trónörökös a birodalom számára. A két fél között számos nézeteltérés alakult ki az évek során, de Zsófia nem próbálta meg teljes mértékben megfojtani fia önállóságát; inkább megosztotta vele gondolatait, lehetőséget adva neki, hogy saját döntéseit hozza meg.

Zsófia főhercegné a Habsburg-ház hatalmának megőrzése és a sokszínű birodalom egységének biztosítása érdekében kizárólag a neoabszolutizmusban látta a megfelelő megoldást. Továbbá szilárd támogatását élvezte az ultramontán törekvéseknek, amelyek szerint a pápához és a római katolikus uralkodó családhoz való feltétlen hűségnek kellett dominálnia az államszövetség keretein belül. Világnézetében nem volt helye a népek önrendelkezési jogának, és határozottan fellépett a liberalizmus minden formája ellen. Nem meglepő, hogy a liberálisok körében a család leggyűlöltebb alakja volt, és a későbbi Sisivel, aki inkább a liberális politikai irányvonalat követte, így sosem tudtak közös nevezőre jutni.

Zsófia politikai példaképe egyébként Mária Terézia volt, aki szintén képes volt egy kritikus időszakban egyben tartani a birodalmat, saját dolgozója így a császárnő egykori könyvtárszobájában volt berendezve a schönbrunni kastélyban. A Habsburg Birodalom alapvetően szupranacionális szervezet volt, tehát a Habsburg-család vezetésével kellett működnie ennek a monstre államnak, amibe nem fért az bele, hogy egyes népeknek a mások kárára kedvezzen az uralkodócsalád. A XIX. században divatossá lett nacionalizmus ennek éppen az ellenkezőjét várta, így a konfliktus elkerülhetetlen volt. Mivel a magyarok tudták az érdekeiket leghangosabban képviselni, így Zsófia velük is akart példát statuálni, amikor leverték a szabadságharcot.

Állítólag az ő elképzelése volt, hogy bevonják az orosz cárt is a helyzet kezelésébe, valamint az, hogy a magyar vezetőkön szigorú megtorlást hajtsanak végre a zendülés miatt.

A történelmi események szövege mindig izgalmas, különösen, ha egyedi stílusban tálaljuk őket. Íme egy alternatív verzió: Nem segítette elő Ferenc József szimpátiájának kialakulását egy bizonyos furcsa incidens sem: 1853-ban Libényi János, a magyar szabósegéd, merényletet kísérelt meg ellene, és napokig nem lehetett tudni, hogy a császár túléli-e a támadást. Ezzel szemben, a jótékonyságáról híres Zsófia, meglepő módon, Magyarország felé is kinyújtotta a segítségét. 1862-ben például a tokaji tűzvész által sújtottakat támogatta, míg két évvel később a Csanád megyei kórház építésére adakozott. Erzsébet, hogy ezzel is ellensúlyozza Zsófia befolyását, a magyarok pártfogásába kezdett. A szóbeszéd szerint ennek az is volt az oka, hogy a cseh nyelvvel nem boldogult, míg a magyar nyelvben sikerélményeket szerzett. Zsófia, hithű katolikusként, a bajor udvarban a vallási tolerancia szellemében élt (hiszen édesanyja protestáns volt), és állítólag ő támogatta az 1839-es kormányrendeletet is, amely a magyar katolikus püspököket a vegyes házasságok tiszteletben tartására szólította fel – írja a Rubicon folyóirat.

A főhercegné fontosnak tartotta azt is, hogy Ausztria továbbra is az első legyen a német fejedelemségek közt. Az egyre erősödő Poroszország miatt így Zsófia esszenciálisnak látta, hogy a Habsburg Birodalom és a Bajor Királyság házassággal lépjen politikai szövetségre, ki is nézte Ludovika húgának legidősebb lányát, Ilonát. Ferenc Józsefnek azonban annak húga, Erzsébet tetszett meg, aki valóban se műveltségben, se modorban nem ütötte meg azt a szintet, ami egy császárnétól elvárható, de a filmtől eltérően Zsófia nem ágált fia választása ellen,

Állítólag ennyit mondott Sisiről: "Gyönyörű, de nem a legélesebb kés a fiókban."

A regény írója arra hívja fel a figyelmet, hogy Zsófia naplóiban és leveleiben rendkívüli gondossággal ügyelt arra, hogy Sisiről soha ne ejtsen ki negatív megjegyzést. "Aggódott Sisi sorsa miatt, hiszen a fiatal kora miatt rengeteg kihívással kellett szembenéznie. Azonban már az elejétől kezdve mélyen beleszeretett az unokahúgába. Egyik levelében az ötödik gyermekeként említi őt" - osztja meg Baumgartner.

Erzsébetet kezdetben olyasvalakinek látta, akit könnyen a saját elképzelései szerint formálhat. A két nő közti konfliktus nagyban fakadt az uralkodóné szerepéről vallott ellentétes felfogásukból is. Zsófia vállaltan lemondott erről a pozícióról, amelyre eredetileg törekedett, míg Erzsébetre ezt a szerepet többé-kevésbé rákényszerítették, amit nem akart sosem. (Zsófia a Kaiserinmutter, azaz a császár anyja titulust használta, és mindig megadta Sisinek a tiszteletet, mint rangban fölötte állónak.) Zsófiának a spanyol etikett betartása és a Habsburg-ház méltóságának megőrzése mindig is a legfontosabb értékek közé tartozott, Sisi pedig nem is rejtette véka alá, hogy ezek neki annyira nem fontosak, sőt: egész élete gyakorlatilag az udvarból való menekülésről szólt, anyósára hagyva gyakorlatilag a feladatát, amire a házassággal szerződött.

Erzsébet, aki fiatal feleségként és anyaként érkezett az udvarba, első évei alatt számos nehézséggel találkozott, amelyekért teljes mértékben anyósát, Zsófiát tette felelőssé. Zsófia ugyanis maga választotta ki a császárné személyzetének tagjait, akik többnyire már középkorú nők voltak. A fiatal Erzsébet, aki akkor még tinédzser volt, nemcsak hogy nem ismerte őket, de bizalmát sem tudta megosztani velük, hiszen minden, amit mondott vagy tett, azonnal eljutott Zsófiához. Így Sisi magányosnak és elszigeteltnek érezte magát - olvasható a Vogue hasábjain.

A Romy Schneider főszereplésével készült trilógia egyik kulcsfontosságú konfliktusa a kis Zsófia főhercegnő felügyelete és nevelése körül forgolódik. Ezen a ponton szinte mindenki Sisi oldalára áll, ám a valóság ennél árnyaltabb. Például Erzsébet királyné anyósának levelei világosan mutatják, hogy valójában ő volt az, aki a kis Zsófia, majd később Gizella főhercegnő nevelését irányította. A helyzetből adódóan akadtak nézeteltérések is, amelyek akkor súlyosbodtak, amikor Sisi ragaszkodott ahhoz, hogy magyarországi útjuk során a gyerekeket is magukkal vigyék. Budapesten azonban tragikus fordulat következett be: a gyerekek megbetegedtek tífuszban, és a kis Zsófia sajnos életét vesztette. Bár anyósa Sisit tette felelőssé a tragédiáért, soha nem rótta fel neki ezt a sérelmet.

- Sisit azt sem érdekelte utazásai alatt a távolból, hogy Rudolf trónörököst kínozza a nevelője. Zsófia főhercegnének ez sem volt teher, nagyon családcentrikus ember volt mindig is, testvéreivel is jó kapcsolatot ápolt. Sisi élete második felében alig időzött már Bécsben, így Zsófia nemcsak pótcsászárnévá avanzsált, hanem pótanyává is - nem csoda, hogy halálakor nemcsak a bécsi polgárok, de unokái is zokogtak a ravatalánál. Ekkoriban persze már visszavonult az udvari élettől, az 1867-es év pokoli volt ugyanis számára több okból is, főként a menye által is szorgalmazott kiegyezést, az Osztrák-Magyar Monarchia megalakulását és az alkotmányos monarchia bevezetését tekintette hatalmas politikai kudarcnak. De nem heverte ki azt sem, hogy kedvenc gyermekét, Miksa mexikói császárt ugyanebben az évben végezték ki a köztársaságpártiak, gyakorlatilag ezután minden életkedve elszállt. A ravatalnál Sisi - aki anyósát sokáig csak "gonosz asszonynak" hívta - is megenyhült, állítólag ezt mondta udvarhölgyének: "A főhercegné bizonyára mindent a legjobb szándékkal tett, de az utak fáradságosak voltak és a modora kemény."