Gitárzene csengése a várfalak között.

Idén huszadik alkalommal rendezik meg a Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztivált Marosvásárhelyen, amelyre augusztus 13. és 19. között kerül sor. Az egyhetes esemény során hazai és világszerte elismert gitárművészek lépnek fel, hogy megosszák tehetségüket és szenvedélyüket a gitár iránt.
Beke István Ferenc, a Harmonia Cordis Egyesület elnöke, a Nemzetközi Gitárfesztivál főszervezője és ötletgazdája elmondta, hogy a fesztivál létrehozásának gondolata 2006-ban született meg. 2007-ben sikerült első alkalommal megszervezni - ekkor alapították meg a Harmonia Cordis Egyesületet is -, 2008-ban pedig kétszer is sort kerítettek rá.
A fesztivál kezdetei a Kultúrpalota különböző termeiben keltek életre, ahol a kicsi és nagy terek egyaránt helyet adtak az eseménynek. Beke István Ferenc, a főszervező, mesélt arról, hogy az első alkalommal a tanárait és nemzetközi kollégáit szeretett volna fellépőként a színpadra állítani. Az 2007-es rendezvény különlegessége az volt, hogy erőteljes didaktikai vonatkozásokkal bírt: a koncertek mellett kurzusokat is szerveztek a résztvevők számára. A főszervező kiemelte, hogy a didaktikai jelleg folyamatosan jelen volt a fesztivál története során. "Idén is számos mesterkurzus várja az érdeklődőket, ahol a tanárok személyre szabottan foglalkoznak a diákokkal. Továbbá workshopok is zajlanak, amelyek sokkal inkább interaktívak – itt az előadók különböző technikákat osztanak meg a résztvevőkkel. Az idei programban helyet kapott a flamenco, a fingerstyle, valamint a brazil stílusú workshop is. Ezen kívül egy komoly versennyel is készültünk, ahová 12 különböző országból érkeztek zenészek – tette hozzá Beke István Ferenc.
A huszadik Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztiválra 16 különböző országból érkeztek tehetséges előadók, köztük Brazíliából, Dél-Koreából, az Egyesült Államokból, Spanyolországból és Magyarországról. A klasszikus zenei koncertek augusztus 13-15. között zajlottak a Kultúrpalota falai között, majd a fesztivál a festői marosvásárhelyi várba költözött. Beke István Ferenc elmondása szerint a kultúrpalotai előadásokra rengetegen látogattak el, és remélik, hogy a szabadtéri koncertek is hasonló népszerűségnek fognak örvendeni. Kiemelte, hogy bíznak abban, hogy a kedvező időjárás a fesztivál zárónapjáig kitart, amikor is a világhírű gitáros, Al di Meola lép színpadra. Al di Meola nemcsak a fesztivál korábbi kiadásának vendége volt, hanem ő volt az, akihez a szabadtéri rendezvények ötlete is köthető. "Több mint egyéves tervezés áll a fesztivál mögött, és rendkívül boldogok vagyunk, hogy újra vendégül láthatjuk Al di Meolát. Részben az ő miatt tart egy kicsit tovább az esemény, hiszen ő az egyik központi fellépőnk. Fontosnak tartottuk, hogy olyan művészeket hívjunk el, akiket mi magunk is nagyra értékelünk, a program sűrítése helyett" - tette hozzá Beke István Ferenc.
Lapunk munkatársai részt vettek a szombati, augusztus 16-i koncerteken, ahol a kedvező időjárás igazán varázslatos hangulatot teremtett. Az előadások kezdete előtt a vár területe már élettel telt meg: a zöld fűben több tucat piknikező és játszadozó kisgyerek szórakozott. Az eseményt az olasz Nino D'amico nyitotta meg, akit a brazil muzsikusok, Mario Bakuna és Yamandu Costa követtek. A közönség fokozatosan egyre nagyobb létszámban gyűlt össze a színpad előtt, és a hallgatóság soraiban minden korosztály képviseltette magát. A mosolygó arcok és a lelkes vastapsok egyértelműen jelezték, hogy a közönség felejthetetlen élményekkel gazdagodott.
A fesztivál augusztus 19-én, kedden ér véget Al di Meola varázslatos koncertjével. Ezt megelőzően minden este 19 órától a marosvásárhelyi vár falai között csodálatos zenei élmények várják a látogatókat.