Ha a meztelenség témájáról beszélünk, akkor kétségtelenül ez az utolsó megmaradt tabuként él a társadalomban.

Van valami komikus abban, hogy semmi sem sokkolja úgy a nézőt a képernyőn vagy a mozivásznon, mint egy-egy meztelen férfitest felvillanása. Mármint teljes, pőre valójában - a férfi nemiszervvel együtt. Folyhat vér, törhetnek csontok, halmozódhatnak hullahegyek, de ha előkerül egy pénisz, arra biztosan felfigyelünk.

A Fehér Lótusz legújabb évada ismét rávilágított egy érdekes kérdésre: vajon miért marad még mindig tabunak számító téma a férfi nemiszerv megjelenítése a televízióban és a filmekben? Az HBO népszerű sorozatának eddigi három évadában mindig feltűnik legalább egy ilyen jelenet, és sosem megy el a nézők figyelme elől. A legutóbbi epizódban Tim Ratliff, a milliomos apa (Jason Isaacs) meglepő módon villantotta meg intim testrészét, amikor reggeli közben ijedten kapott a fejéhez, éppen amikor a fürdőköpenye váratlanul szétnyílt. Korábbi évadokban Saxon (Patrick Schwarzenegger) meztelenül pózolt az öccse előtt, míg Vlad, az orosz oligarcha fia emlékezetes helikopterezést adott elő a thaiföldi luxusüdülő vendégeinek szórakoztatására. Az ilyen jelenetek mindig felkeltik a figyelmet, ami arra utal, hogy a férfiak intim pillanatai ugyanúgy képesek provokálni, mint a női testek ábrázolása.

Az egyik esetben nevetség tárgya, a másikban agresszív dominanciaharc kelléke, a harmadikban egy túlnőtt prosztó komikus performansza. Egyvalami közös: a férfitest meztelensége esemény, nem sima háttér.

Hollywood és a pénisz kapcsolata kétségkívül ambivalens, ezt már sokan felismerték az idők során.

"A történetmesélő film ideális hőse csak akkor nyerhet el bennünket igazán, ha képesek vagyunk elvonatkoztatni a szó szerinti valóságától."

Peter Lehman "Running Scared" című művében a férfiak filmes ábrázolását három fő kategóriába sorolja. Az első csoportba azok a férfiak tartoznak, akik nevetség tárgyává válnak, míg a második csoport idealizált, de általában eltakarva bemutatott férfiakból áll, akik csodálatot ébresztenek. A harmadik kategória melodramatikus kellékeként funkcionál, például holttestek vagy betegség kapcsán. Az összefoglaló megállapítás: a férfiak ritkán jelennek meg valódi formájukban. Ezt a tendenciát jól tükrözi a "Fehér lótusz" című sorozat, ahol a színészek nem a saját testüket mutatják be, hanem protézisekkel dolgoznak.

Íme egy egyedi változat a szövegedből: "Vegyünk egy kis humoros kitérőt: bár általánosságban sokaknak nem jut eszébe, hogy testdublőrre van szükségük, akadnak kivételes esetek. Például Willem Dafoe, akit az Antikrisztus című Lars von Trier-film forgatásakor testdublőrrel helyettesítettek. Az alkotók szerint Dafoe valódi testrészei annyira figyelemfelkeltőek, hogy azok zavaró hatással lennének a film dramaturgiájára."

Lehman megközelítése szerint ez a következetes diszkréció nem csupán elrejti, hanem egyben megerősíti a férfi testhez kapcsolódó hatalmat is. Miközben társadalmunk tele van fallikus szimbólumokkal - mint például rakéták, felhőkarcolók, olajfúró tornyok, gyorsvasutak és különféle kéziszerszámok - a valódi, biológiai pénisz látványa még mindig zavarba ejtő.

Nem mintha a női meztelenség ne rejtene magában hasonló kontextust. A "Kegyelem fajtái" című filmben három női karakter is meztelenül tűnik fel, és mindannyiszor akkor, amikor a legnagyobb sebezhetőségüket mutatják. Az eltérés azonban abban rejlik, hogy a női test már régóta a média fókuszában áll, alaposan ki van szolgáltatva a társadalmi elvárásoknak és a vizuális kultúrának. Ezzel szemben a férfi test még mindig kevesebb figyelmet kap, és a társadalmi diskurzusban is mérsékeltebb mértékben van jelen.

Ahogy Lehman megjegyzi az Amerikai dzsigoló kapcsán: a férfi, aki megmutatkozik, már nem uralkodik. A test nem fegyver, hanem célpont. Paul Schrader filmje máig nyugtalanító, és nem csak Richard Gere meztelensége miatt, de azért is, mert a végén nem a férfi menti meg a nőt, hanem a nő húzza ki a férfit a bajból - egy olyan férfit, aki testileg már felfedte magát, és ezzel el is vesztette a domináns pozícióját.

Volt idő, amikor az HBO-sorozatokban a női test pusztán díszlet volt. Meg hát ne hazudjunk, többnyire ma is az. A Maffiózókban a Bada Bing! bár szolgált helyszínül stratégiai megbeszélésekhez, miközben a rúdtáncosok pedig vizuális aláfestést adtak. A Trónok harca szintén előszeretettel használta a westerosi örömlányokat díszletként.

Manapság a helyzet már korántsem ugyanaz. A Sárkányok házát egyesek éppen azzal a kritikával illették, hogy túl sok "kard" jutott benne a "hüvelyhez" képest. Az Eufória fiúöltözőjének jelenetei is új dinamikákra törekednek, ám az internet világában mégis Sydney Sweeney GIF-jei váltak a legnagyobb slágerré.

Mike White sorozata, a Fehér lótusz, mesterien tárja fel a maszkulin identitás általánosított kliséit. Néha humorral, máskor szívfacsaró módon, de mindig is provokatívan. Egy olyan társadalomban, ahol a nők meztelensége szinte mindennapos látvány, talán nem lenne igazságtalan, ha a férfiak is kapnának egy kis időt a meztelenségre.