Itt van néhány egyedi gondolat az amerikai demokrácia jövőjéről és a kihívásokról, amelyekkel szembenéz: Az amerikai demokrácia története tele van kihívásokkal és megújulásokkal, azonban mostanában olyan jelek mutatkoznak, amelyek aggasztóak lehetnek. A

Az amerikai elnökválasztás első eredményeinek nyilvánosságra hozatala után a telefonom egy pillanatra sem pihent: folyamatosan érkeztek az üzenetek, tele meglepetéssel és kérdésekkel. Hogyan történhetett ez? (Ahogy azt sok barátom, kollégám és ismerősöm jól tudta, mélyen meg voltam győződve arról, hogy Donald Trump simán behúzza a győzelmet.) Hogy a kérdést tisztázzam, íme a válaszom.

Körülbelül 2300 évvel ezelőtt, Platón „Állam” című művének megjelenése óta a filozófusok világosan látják, milyen módszerekkel szerzik meg a hatalmat a demagógok és a feltörekvő zsarnokok a demokratikus választások során. A mechanizmus rendkívül egyszerű, és most éppen tanúi voltunk annak, hogyan zajlik mindez a gyakorlatban.

Demokráciában bárki szabadon indulhat a tisztségekért, beleértve azokat is, akik teljesen alkalmatlanok a kormányzati intézmények vezetésére vagy elnöklésére. Az alkalmatlanság egyik árulkodó jele, hogy az adott személy hajlandó bármiféle gátlás és önmegtartóztatás nélkül hazudni, különösen akkor, amikor védelmezőként jeleníti meg magát az emberek külső és belső ellenségeivel szemben. Platón úgy ítélte meg, hogy a hétköznapi emberek könnyen irányíthatók az érzelmeik által, és így érzékenyek az ilyen üzenetekre - ez az érv a demokratikus politikai filozófia egyik kikezdhetetlen alapját képezi.

A filozófusok tisztában vannak azzal, hogy ez a típusú politika nem feltétlenül garantálja a sikert. Jean-Jacques Rousseau érvei szerint a demokrácia legnagyobb gyengesége abban rejlik, ha a társadalomban erőteljesen jelen van és észlelhetővé válik az egyenlőtlenség. A mélyen gyökerező társadalmi és gazdasági különbségek teret adnak a demagógoknak, hogy kihasználják az emberek dühét, így a demokrácia végül a Platón által felvázolt módon omlik össze. Rousseau tehát arra a következtetésre jutott, hogy a demokrácia fenntartásához elengedhetetlen a széleskörű egyenlőség; csupán így lehet elkerülni, hogy az emberek érzelmeit könnyen manipulálják.

Több munkámban arra törekedtem, hogy alaposan feltárjam, miért és miként vonzzák azokat az embereket, akik anyagi vagy társadalmi szempontból kevesebbnek érzik magukat, a patológiás gondolatok és eszmék, mint például a rasszizmus, homofóbia, nőgyűlölet, etnikai nacionalizmus vagy vallási fanatizmus. Ezek a nézetek olyan emberek számára tűnnek vonzónak, akik egyenlőbb környezetben valószínűleg elutasítanák őket.

Pontosan ez az, ami napjainkban hiányzik az Egyesült Államokból ahhoz, hogy valóban egészséges és stabil demokráciaként funkcionáljon. A hatalmas vagyoni egyenlőtlenségek dominálják Amerikát, ami aláássa a társadalmi összetartozást és feszültséget generál. A több mint 2300 éves demokratikus politikai filozófia azt tanítja, hogy ilyen körülmények között a demokrácia nem tartható fenn. Így hát senkinek sem kellene meglepődnie a 2024-es választások kimenetelén.

Természetesen, felmerül a kérdés: miért nem tapasztaltunk hasonlót korábban az Egyesült Államok politikai színterén? A válasz alapvetően abban rejlik, hogy a politikai elit között létezett egy nem hivatalos megállapodás, amely elítélte a szélsőségesen megosztó és agresszív politikai stratégiákat. Gondoljunk csak vissza a 2008-as választásokra! A republikánus jelölt, John McCain, könnyen kihasználhatta volna a Barack Obamával kapcsolatos rasszista előítéleteket és összeesküvés-elméleteket, de ő nem akarta ezt az utat járni. Emlékezetes pillanat volt, amikor helyreigazította az egyik támogatója megjegyzését, aki arra utalt, hogy a demokrata jelölt "arab" és külföldön született. McCain végül vereséget szenvedett el, de megtartotta az erkölcsi tartását, és így feddhetetlen államférfiként él tovább a köztudatban.

Természetesen, az amerikai politikai tájban a választások megnyerésének érdekében gyakran finom utalásokkal játszanak a rasszista és homofób nézetekkel; hiszen ez egy jól bevált taktika. Azonban a csendes konszenzus, miszerint nem folytatnak nyíltan ilyen irányú politikát - amit Tali Mendelberg politikai elméleti szakértő az egyenlőség normájának nevez - megakadályozta, hogy túlságosan elhajoljanak a szélsőséges nézetek felé. Így inkább rejtett üzeneteket és sztereotípiákat használnak, hogy elérjék az érzékeny közönséget (például azzal érvelnek, hogy "a belvárosokat ellepték a semmirevalók és a bűnözők").

De a mély egyenlőtlenségek között végül eljutunk oda, hogy a kódolt politikai üzenet már nem annyira hatékony, mint az explicit fajta. Trump 2016 óta nem tett sem többet, sem kevesebbet, mint hogy elvetette ezt a régi hallgatólagos megállapodást, és a bevándorlókat simán kártevőnek, a politikai ellenfeleit pedig "belső ellenségnek" nevezte. Az ilyen explicit "mi kontra ők" politika, ahogyan azt a filozófusok mindig is tudták, rendkívül hatékony lehet.

A demokratikus politikai filozófia kétségtelenül pontosan megragadta a Trump-jelenség lényegét. Tragikus módon, ez a megértés világos előrejelzést kínál arról, hogy mi vár ránk a jövőben. Platón szavaival élve, az ilyen kampányformát folytató személyek végül zsarnoki hatalomra törnek, ami aggasztó jövőt vetít előre.

Mindabból, amit Trump ebben a kampányban és az első ciklusa alatt mondott és tett, arra számíthatunk, hogy Platón ismét igazolást nyer. A Republikánus Párt megszerezte az összes kormányzati ág feletti uralmat, így az USA könnyen egypárti állammá válhat. A jövő alkalmanként lehetőséget kínálhat másoknak, hogy versenybe szálljanak a hatalomért, de bármilyen politikai megmérettetés is vár rájuk, az valószínűleg nem minősül majd szabad és tisztességes választásnak.