Az ünnepek alatt valóban elvárás, hogy boldogság és hála töltsön el minket? Sokszor úgy érezzük, hogy a társadalmi normák arra ösztönöznek, hogy mosolygós arcot mutassunk, függetlenül attól, hogyan érezzük magunkat valójában. De vajon miért van ez így? Az

Amerikában még a szóban is benne rejlik az ilyenkor megkívánt érzelem, a hálaadás ünnepének idején nemcsak pulyka kerül az asztalra, de mindenki el is mondja, miért lehet hálás a 2024-es év kapcsán. Valami hasonló listát állítunk össze az óceán innenső oldalán is, csak mi általában decemberben. De vajon baj, ha épp nem tudunk hálásak lenni?

Nemsokára kezdődik az ünnep, az új év, itt az ideje a számvetésnek. Mik történtek velünk ebben az évben, milyen jó és rossz dolgokat írhatunk fel a listánkra? Miben változott az életünk, a munkánk, a szerelmi életünk, a szülői működésünk, az egészségünk? Miben reménykedtünk és ahhoz képest mi történt?

Történtek-e velünk váratlanul örömteli események, amelyekre egyáltalán nem számítottunk? Ez a szemléletmód hozzájárulhat ahhoz, hogy tudatosabban éljük meg a mindennapjainkat, lehetőséget adva arra, hogy tanulságokat vonjunk le és észrevegyük a mintázatokat az életünkben. Azonban az ünnepek közeledtével egy másik fajta gondolkodásmód is előtérbe kerül, amely nem mindig bizonyul hasznosnak.

Karácsonykor, az azt megelőző adventi időszakban leszünk szivesek boldognak és hálásnak lenni. Hát nem a kedvünkért díszítették fel a várost? Nem nekünk szólnak a fényjátékok, adventi koszorúk, vásárok, naptárak, nem várjuk a jézuskát? A közösségi média tele van hálaadó, mosolygós, készülődős képekkel, örvendező bejegyzésekkel, sőt hálanaplókkal. Ilyenkor egyfajta erős külső elvárás, hogy hálásak, boldogok és átszellemültek legyünk, mert ez a dolgunk.

Most azok, akik nem tartoznak a boldogságra hangolt típusok közé, akik tragédiákkal vívnak harcot, elvesztették a családjukat, vagy csupán egy kimerítő és nehéz évet zártak, ilyenkor gyakran csak fásultan kérdezik: miért? Miért nem tapasztalhatom meg a valódi érzelmeimet, miért kell folyton mosolyt erőltetnem az arcomra? Miért kell minden egyes alkalommal örömmel üdvözölnöm a századik rokonomat, pedig valójában nem is tartjuk a kapcsolatot? Miért várjátok el tőlem, hogy mindezt eljátsszam?

Itt van a lehetőség, hogy elmerüljünk a "hálafáradtság" fogalmában. E jelenség akkor lép életbe, amikor a társadalmi nyomás arra ösztönöz bennünket, hogy folyamatosan a hálánkra összpontosítsunk. Ezt nemcsak mi érezzük, hanem a környezetünkben élők is, akik szintén a hála kifejezésével foglalkoznak. Azonban idővel ez a folyamat kezdhet erőltetettnek és álszentnek tűnni, sőt, bűntudatot is kelthet bennünk. Egyes hálás emberek ugyanis nemcsak a saját életükre összpontosítanak, hanem hajlamosak másokat is körülményes elvárások elé állítani, mintha a hála kifejezése kötelező lenne.

hanem inkább odalépne hozzád, és kíváncsian megkérdezné: miért nem érzed a hála érzését?

Sorakoznak az érvek, és özönlenek az önsegítő könyvek ajándékba. Kutatások igazolják, hogy akik képesek hálát érezni, azok valóban boldogabbak, jobb kedvűek és szorosabb kapcsolatokat ápolnak. Két kezem és lábam van, tudok dolgozni, és van egy gyermekem is. De közben ott van Szomália, ahol az embereknek nincs tiszta ivóvíz. Akkor miért ülök itt, fancsali arccal, és szorongatom a teámat? Néhányan talán azt kívánnák, hogy rázogassanak meg, és mondják: "Légy már hálás!" De a valóság nem ilyen egyszerű. Az érzések nem parancsolhatók meg, és a hála nem mindig jön könnyedén.

Parancsra vagy bűntudat keltése révén senki sem tudott igazán hálát érezni.

A lelki folyamataink nem követik a naptár ritmusát, és a közelgő ünnepek sem befolyásolják őket. Amikor éppen egy szeretett személy elvesztésének fájdalmával küzdünk, bárki mondhatja, hogy legyünk hálásak az együtt eltöltött időért. De ha a szívünk tele van gyásszal és szomorúsággal, az ilyen szavak gyakran csak üres frázisoknak tűnnek. Az érzelmeink nem mindig illeszkednek az ünnepi fényekhez és a boldog pillanatokhoz; sokszor inkább a hiány és a fájdalom árnyékában élünk.

nem tudunk átváltani a mosolygós változatra, még akkor sem, ha belül valóban hálásak (is) vagyunk.

A hálaadás nem lehet eszköz arra, hogy eltakarjuk vagy elnyomjuk a negatív érzéseinket. A szakértők is hangsúlyozzák, hogy ha elfojtjuk a szomorúságot, dühöt vagy szorongást, azok nem tűnnek el, sőt, ellenkezőleg: még intenzívebbé válhatnak, és végül érzelmi kimerültséghez vezethetnek. Az igazi megoldás az érzelmekkel való szembenézés és feldolgozás, nem pedig a háttérbe szorításuk.

Az emberi agy ráadásul képes megbirkózni az ellentmondásokkal. Gyászolhatjuk egy szeretett személy, a munkánk elvesztését, és mégis hálát érezhetünk a barátok támogatásáért. Csalódottak lehetünk egy elszalasztott lehetőség miatt, és mégis hálásak az elért fejlődésért.

Ezek az érzelmek nem zárják ki egymást, egymás mellett léteznek.

Gond akkor van, amikor nem a pozitív érzelmet osztjuk meg az épp hálaadásban tobzódó barátainkkal, ismerőseinkkel, akik erre szinte ösztönösen letromfolnak. Decemberben kötelező örülni és kötelező hálásnak lenni a családért, velük időt együtt tölteni, főzni, takarítani, egyféleképpen megélni az ünnepet. Ez a szokás. Olyan sokan csinálják, csak nem lehet rossz. Mi a baj veled?

Csakhogy a hála nem oltja ki a fájdalmat és nem is ez a célja. Nem akkor lesz szép karácsonyunk, ha egyetlen érzelmi állapotba kényszerítjük magunkat, hanem akkor, ha igazán számba merjük venni, miket éltünk át, hogyan érezzük magunkat, és ebben meg tudunk nyugodni, vagy megkeressük azokat a programokat, amelyek kicsit feltölthetnek.

Ha ez a nap csupán annyit jelent, hogy az ágyban heverészve egy melankolikus filmet nézünk, akkor éppen erről van szó.

Amikor a vendégeink elkerülése vagy a találkozások gondos megválogatása kerül szóba, fontos megértenünk, hogy a valódi hála nem azt várja tőlünk, hogy figyelmen kívül hagyjuk a nehézségeinket, vagy elnyomjuk a bennünket foglalkoztató fájdalmakat és fáradtságot. Inkább arra bátorít, hogy teret adjunk az összetett érzelmeinknek, amelyek között ott lapul a hála is, és emlékeztet minket arra, hogy a boldogság nem a problémák nélküli életet jelenti. Ezt az üzenetet karácsonykor is továbbadhatjuk. Ha pedig mégis kényszert érzünk a hála kifejezésére, vagy tudatosan választjuk azt, mert úgy érezzük, hogy ez kellemesebb hangulatot teremt számunkra, akkor ezt is tehetjük őszinte és érett módon, figyelembe véve saját érzéseinket.