Orbitálisat bukott a magyar botrányfilm: még Mucsi Zoltán sem tudta megmenteni.
Magyarországon a művészfilmeknek valószínűleg csak akkor van esélyük a szélesebb közönséghez is eljutni, ha botrányt botrányra halmozva kívánnak a csúcsra törni. A 2001-es Nexxt legalábbis ezt az utat szerette volna bejárni. Az első igazi magyar botrányfilmként hirdették, amely nem tartotta vissza magát az erőszak, a provokáció és a nézők megbotránkoztatása terén. De már a koncepció is halva született ötlet volt, hiszen miért is akarna egy művészfilm mainstream lenni? A műfaj lényege éppen a kísérletezés, a határfeszegetés és a mélyebb gondolatok közvetítése. Ha azonban a cél eleve a sokkolás volt, akkor a mondanivaló háttérbe szorul, és a végeredmény nem lesz több mint üres hírverés. Schilling Árpád filmje esetében pontosan erről van szó, egy színházban még működő koncepció áterőszakolása a mozivászonra, amiben még Udvaros Dorottya és Mucsi Zoltán is élvezhetetlenek voltak.
A film cselekményének középpontjában egy rendhagyó tévéshow, a Nexxt áll, amelynek karizmatikus műsorvezetője, az Udvaros Dorottya által megformált Frau Plastic Chicken, célul tűzte ki, hogy kiirtsa a gonosz szikráját a nézők szívéből. Ehhez két különleges vendéget hív meg: az átalakított Mucsi Zoltán által életre keltett Kicsi Alexet, aki egykor egy dühös fiatal volt, de mára már a jó útra tért, és a Bodó Viktor által megformált Rex Madisont, egy modern kori sorozatgyilkost, akit a műsor készítői élő adásban terveznek leleplezni. A film koncepciója tehát a két különböző korszak klasszikus antihősének összecsapására épül, egy szórakoztató és provokatív tévéműsor keretein belül.
Egyébként nem véletlen, hogy a figurák ismerősen csengenek, hiszen a készítők Kicsi Alexet Anthony Burgess Gépnarancsából csenték el, Rex Madison pedig Bret Easton Ellis Amerikai pszichóját idézi. Ráadásul a Nexxt éppen egy időben került a magyar mozikba a hamarosan a remake-elés sorsára jutó, Christian Bale-féle Patrick Bateman-sztori adaptációjával. Schilling filmje viszont nem kezeli ezeket a legendás karaktereket súlyukhoz méltóan. Ahelyett, hogy kibontaná e művek morális dilemmáit, itt inkább csak amolyan biodíszletként hatnak egy kétségkívül groteszk showműsorban. A cselekmény hamar szétcsúszik és a történet minden tanulság nélkül süllyed el az öncélú provokációban.
