Rendszeres lopások történnek a neves zenész, Balázs Fecó sírjánál.
Vona Károly volt az egyik legközelebbi barátom, és gyakran osztom meg a történeteket róla.
A Covid-járvány 2025-ből visszatekintve sokak számára olyan, mint egy borongós rémálom. Mintha csak egy álom részeként éltük volna meg azt a vészterhes időszakot: az üres utcákat, a kijárási tilalmakat, és azokat az embereket, akik a lélegeztetőgépekhez kötve vívtak élet-halál harcot. Ez nem egy hollywoodi film volt, ahol minden a végén boldogan zárul, hanem a kétségbeejtő és könyörtelen valóság. Balázs Fecó, a zenei ikonnak számító művész, a Covid-fertőzés következményeként hunyt el, még a hetvenedik születésnapját sem ünnepelhette meg. E jeles nap november 26-án lesz öt éve, hogy elment közülünk.
Néha betérek arra a kis étterembe, ami a Pozsonyi út sarkán található, ahol kockás abroszokkal terítenek, és ilyenkor Fecóra gondolok – mesélte Vona Károly. - Emlékszem, régen itt ültünk rendszeresen, és vagy éppen a világ megváltásán fáradoztunk, vagy a jövőnket tervezgettük. A közös terveink, a bulik, ahol ő volt a középpontban, míg én a háttérből világítottam a fellépéseit. Az ilyen alkalmakból bőven akadt. Például az 1997-es Korál koncert a kisstadionban, amelyet nemcsak mi, hanem a közönség és a szakma is évszázadok óta emleget. Az a buli valóban felejthetetlen volt, talán Fecó pályafutásának legnagyobb pillanata. Ezt az élményt szerettük volna megismételni az Arénában, Fecó 70. születésnapja alkalmából. De a sors közbeszólt. A barátságunk a hetvenes évek végén indult, amikor a zenész szakma még egy nagy családként működött. A bandák segítettek egymásnak, ha hangszerekre vagy épp emberekre volt szükség. Emlékszem, a Korál Szlovákiába indult, de a határ közelében lerobbant az autójuk. Azonnal elindultunk teherautóval, hogy segítsünk nekik a koncert helyszínére jutni a cuccaikkal együtt. Azóta is tart ez a barátság, és még ma is nehezen tudok róla beszélni a múlt időben.
A koronavírus-járvány kitörésekor sokan aggódtak Balázs Fecóért, hiszen már túlesett egy szívműtéten, pacemakert viselt, és romló egészségi állapota miatt különösen óvatosnak kellett volna lennie. Azonban egy zenész számára a közönség szeretete felbecsülhetetlen érték, ami mindennél fontosabb. Barátai elmondása szerint Balázs Fecó a figyelmeztetések ellenére számos meghívást elfogadott; a járvány kellős közepén is részt vett tévéműsorokban, és színpadra lépett. Az élmények iránti vágyakozás közepette azonban sajnos elkapta a végzetes vírust, ami drámai fordulatot hozott az életében.
Fecó Angyalföldön nőtt fel, majd Óbudára költözött, ami lehetővé tette, hogy már egymás közelében éljünk. Rendszeresen találkoztunk, nem csak a kicsi, kockás abroszú étteremben, hanem a Vörösmarty téren található ORI-büfében is, és még számos más helyszínen. Mindenki szerette Fecót, hiszen egy igazán jó ember volt. Emellett ő volt az egyik legkiválóbb magyar zenész, aki Horváth Attila szövegeivel megannyi csodálatos dallamot ajándékozott a közönségnek. Fecó nem volt a klasszikus értelemben vett rocker; inkább lírai lélek volt, ami nem igazán illett ehhez az életformához. A halála előtti években azonban a betegsége miatt még inkább befelé fordult. Néha említette, hogy vigyáznia kell a szívére, de ezt mi mindannyian éreztük. Amikor kitört a járvány, mindenki könyörgött neki, hogy maradjon otthon, és kerülje az embereket. De valami hajtotta őt, ami nem engedte, hogy megálljon. Két héttel a halála előtt beszéltem vele utoljára, és a hangján éreztem a bizonytalanságot. Amikor elment, mélyen megérintett, és azóta rendszeresen kijárok a temetőbe. Mindig viszek valami apróságot, amit a sírjára helyezek. Kérem mindenkit, hogy ne vigyék el, ahogyan azt korábban sokan tették. Hagyják békében pihenni Balázs Fecót! - zárta gondolatait Vona Károly.
