A 2023-as belgrádi iskolai lövöldözés kapcsán végre megszületett a várva várt ítélet.


A bíróság ítélete szerint a 2023-as belgrádi iskolai lövöldözés elkövetőjének szülei, Miljana és Vladimir Kecmanovic összesen 344 millió dinár (több mint egymilliárd forint) kártérítést kötelesek fizetni az áldozatok családjainak, egy tanárnőnek és két sebesült diáknak.

Tavaly került sor a bírósági eljárásra, amely a 2023-as belgrádi iskolai lövöldözés elkövetőjének szüleit érintette. Az esemény tragikus következményeként az akkor mindössze 13 esztendős fiú tíz fiatal életét vette el.

A tizenéves fiú, aki nem vonható felelősségre tetteiért, azzal indokolta cselekedeteit, hogy az iskolájában kiközösítették, míg az új intézménybe való átíratása után nem fogadták be. Nem mutatott jeleket a megbánásra, sőt, titokban abban reménykedett, hogy a tettei hőssé avatják őt, miután iskolatársaival és egy biztonsági őrrel végzett. Apja több fegyvert tartott otthon, amelyeket állítása szerint gondosan elzárt. Fiát saját maga tanította lőni, és rendszeresen elvitte őt a lőtérre, hogy gyakorolhasson.

A belgrádi bíróság jogerős ítélete szerint az ámokfutó szülei kötelesek összesen 344 millió dinár (több mint 1,1 milliárd forint) nem vagyoni kártérítést fizetni a meggyilkolt gyermekek családtagjainak, Tatjana Stevanovic tanárnőnek, valamint két megsebesült fiúnak.

A Klix információi alapján az elkövető szülei jelentős anyagi háttérrel és több ingatlannal bírnak, amelyekre a folyamatban lévő polgári perek következtében zárlatot rendeltek el. A becslések szerint a legértékesebb ingatlanjaik értéke legalább 700 ezer euróra (277 millió forintra) tehető, ami 100 ezer euróval haladja meg azt az összeget, amelyet jogi képviselőjük korábban említett.

A bíróság döntése rávilágított, hogy a bűncselekmény hátterében súlyos nevelési hiányosságok álltak, valamint a gyermek nem megfelelő tartalmakhoz való hozzáférése, mint például a lőtérhez való bejutás, jelentette a problémák forrását.

Related posts