Valójában ezért feszül egymásnak a két atomhatalom: a modern kor leglényegesebb erőforrásáért folytatott harc feszültsége keresztül-kasul átszövi a globális politikát.

A India és Pakisztán közötti összecsapások, amelyek szinte már rutinszerűvé váltak, most ismét csendesedni látszanak, de a konfliktus mögötti mélyebb okok továbbra is megoldatlanok maradtak. Az idei, 2025-ös események különös hangsúlyt kapnak, mivel a Himalájából származó édesvíz kiaknázása eddig nem kapott ekkora figyelmet a korábbi válságok során. Most azonban Újdelhi hangosabban követeli a régi megállapodások felülvizsgálatát. Bár a fegyverek elcsendesedtek, a vízválság továbbra is súlyos problémát jelent, ami arra figyelmeztet, hogy a jelenlegi nyugalom nem biztos, hogy tartós lesz.

Idén április 22-én a festői szépségű észak-indiai Kasmírban tragikus esemény történt: szeparatista fegyveresek támadtak egy üdülőközpont vendégeire, ami 26 ember életébe került. Az indiai politikai elit azonnal arra a következtetésre jutott, hogy a támadás mögött Pakisztán állhat, ezzel újabb feszültséget gerjesztve a két ország között. A 1947-es különválás óta tartó viták sorozata újabb fejezetéhez érkezett, hiszen az elmúlt nyolc évtizedben a területi kérdések rendezése mindeddig megoldatlan maradt. Az esemény felhívja a figyelmet a régió instabilitására és a tartós béke megteremtésének sürgető szükségességére.

Több ízben fegyveres konfliktusokhoz vezetett, ami mostanában különösen figyelemre méltó, hiszen mindkét ország rendelkezik atomfegyverekkel.

Az elmúlt közel egy hónap során a figyelem középpontjába került egy nagyszabású légicsata, amely a május 7-re virradóra zajlott le a felek között. A hírek szerint a kínai gyártmányú J-10C negyedik generációs harci repülőgépek, amelyek eddig éles helyzetben ismeretlenül teljesítettek, jelentős károkat okoztak, több indiai vadászgépet megsemmisítve. Ezt követően a kedélyek lecsillapodtak, a felek tűzszünetet hirdettek, és az események nem eszkalálódtak tovább. A nemzetközi közvélemény is úgy tűnik, hogy kissé eltávolodott a konfliktustól, holott a feszült helyzet alapvető kérdéseiben gyakorlatilag nem történt érdemi változás.

India és Pakisztán között a kezdetektől az egyik legkényesebb kérdést az erőforrások elosztása jelenti. A határok meghúzásánál ugyanis létrejött a helyzet, hogy a muszlim többségű ország legfontosabb életető forrását jelentő Indus, valamint annak több mellékfolyója is átfolyik a szomszédos rivális területén, Iszlámábádban pedig állandó a félelem, hogy Újdelhi vissza fog élni ezzel a helyzettel. 1947 után sokáig nem találtak megoldást az égető problémákra, végül a Világbank beavatkozása kellett, hogy 1960-ra megszülessen az Indus Vízegyezmény. Ennek lényege, hogy az Indus teljes vízhozamának mintegy 20 százalékát jelentő három mellékfolyó (Beas, Ravi, Szutledzs) felett Indiának korlátlan vízhasználati joga van. A Pakisztán vízgazdálkodása szempontjából kritikus, Indus, Csenab és Dzshelum folyók esetében viszont

Újdelhi semmi olyan beruházást nem valósíthat meg, amely a vízjárást befolyásolná, mivel ezzel sérülnének a nyugati szomszéd jogai.

A rendelkezések betartását az Állandó Indus Bizottság felügyeli, amely az elmúlt több mint hat évtizedben gördülékenyen működött, még akkor is, amikor jellemzően Kasmír miatt katonai összecsapások voltak a felek között. Az elmúlt időszakban viszont egyre többen kezdték megkérdőjelezni a 65 éve kötött megállapodás igazságosságát, és a dél-ázsiai nagyhatalomban egyre több hang követelte a felülvizsgálatot.

A helyzet bonyolultságát tovább fokozza, hogy India és Pakisztán a világ legnépesebb országai közé tartozik, hiszen India lakossága már most is 1,45 milliárd főt számlál, míg Pakisztánban 251 millió ember él. Az előrejelzések szerint a közeljövőben mindkét ország népessége százmilliós növekedés elé néz, így Újdelhi 228 millió, Iszlámábád pedig 120 millió új lakosra számíthat az évszázad közepére. Ez a robbanásszerű növekedés sürgeti a kormányokat, hogy sokkal hatékonyabb mezőgazdasági rendszereket alakítsanak ki, amelyek képesek élelmiszert biztosítani az egyre gyarapodó éhezők számára. A sikerhez elengedhetetlen, hogy elegendő édesvíz álljon rendelkezésre, amely eddig a két ország közötti megállapodás révén volt biztosított. Ugyanakkor egy másik komoly kihívás is felmerül: a klímaváltozás jelentős hatással van a Himalája és a Hindukus hegység gleccsereire, amelyek évről évre egyre kisebbek lesznek, ami aggasztóan csökkentheti a térség vízhozamát.

Ilyen körülmények között meglepő fordulatot vett a helyzet, amikor Narendra Modi indiai miniszterelnök és kormánya a kasmíri terrortámadásra válaszul úgy döntöttek, hogy felfüggesztik a vízügyi megállapodást. Újdelhi több drasztikus lépést tett, de ez a döntés keltette a legnagyobb felzúdulást Pakisztánban. Iszlámábád válaszul számos ellenintézkedést hozott, ám a helyzetük miatt nem igazán volt mit ellenkezniük, hiszen teljes mértékben kiszolgáltatottak riválisukkal szemben. Kiemelték, hogy India "vízi hadviselést" folytat, és nem meglepő, hogy a muszlim többségű ország vezetése már a nukleáris csapás lehetőségét is felvetette a konfliktus "megoldása" érdekében.

A helyzet végül az eszkaláció helyett kisvártatva egy tűzszünettel csillapodott el, az elmúlt napokban pedig ez ténylegesen képes volt arra, hogy a felek felhagyjanak a másik elleni korlátozott támadásokkal. Bár mindkét fél elért kisebb-nagyobb sikereket, a kudarcoktól sem volt mentes a csörte, végül mindkét fél győzelmet hirdetett, és folytatta a korábbi hipernacionalista retorikát, amelyet ezt megelőzően is alkalmaztak. A Donald Trump amerikai elnök által meghirdetett fegyvernyugvást mindkét oldalon rosszallóan fogadták azok, akik nyitottak a háborús retorikára, ez pedig nagyban köszönhető annak, hogy egyik országban sem teljesen szabadok a médiaviszonyok, ezért könnyen dezinformációs befolyás alá kerülhet a lakosság jelentős része. Fontos kiemelni, hogy a tűzszünet nem jelentette, hogy a vízmegállapodáshoz visszatértek volna Újdelhiben és minden (folyó) ugyanúgy folyhatna tovább, mint eddig.

Az egyezmény felfüggesztve maradt, ez pedig ékes bizonyítéka annak, hogy egyáltalán nem oldódott meg a probléma, ez még a jövő kihívása lesz.

A kényes helyzetben kulcsszerepet játszanak azok a beruházások Pakisztánban, amelyek a helyi vízgazdálkodás fejlesztését célozzák. Különösen kiemelkedik egy projekt, amely nagyrészt Kína támogatásával valósul meg: a China Energy Engineering Corporation, egy állami tulajdonú óriásvállalat, 2019 óta dolgozik a Mohmand-gát megépítésén, amelyet korábban Munda-gátként is emlegettek. A projekt fő célja, hogy az Észak-Pakisztánban eredő Szvat-folyó vizét felhasználva egy körülbelül 800 MW teljesítményű erőművet hozzanak létre. Eredetileg a kivitelezést csak jövőre tervezték befejezni, azonban a kialakult feszültségek miatt Kína bejelentette, hogy felgyorsítja a projekt végrehajtását, amely nemcsak energiát, hanem vízellátást is biztosít a közeli Pesavár városának térségében.

Ez nem az egyetlen jelentős energiatermelő létesítmény, amely a folyó partján helyezkedik el; a múltban már számos, de lényegesen kisebb hatású vízerőművet is építettek a területen.

A Mohmand-beruházás egyik kulcsfontosságú aspektusa, hogy a Szvat-folyó teljes mértékben pakisztáni területen ered és halad át, így soha nem lépi át más országok határait. Ezáltal Iszlámábád számára csökken a kockázata annak, hogy romló diplomáciai viszonyok következtében India, vagy más környező hatalom, megpróbálja elterelni vagy visszatartani a folyó vízét. A jövőben a saját területen eredő folyók szerepe egyre inkább felértékelődik a térségben, mivel

mindenki egyre inkább arra törekszik, hogy a saját édesvíz-ellátását biztosítsa, amely a lehető legkisebb mértékben támaszkodik valamelyik szomszédos államra.

Pakisztán itt még nem állna meg, sorra jöhetnek a további duzzasztóművek, szintén az egyik legfontosabb forrásnak számító északi területeken.

Ezek a befektetések sokféle előnyt kínálhatnak Pakisztán számára, hiszen nemcsak az áramtermelés ugrik meg, hanem az infrastruktúra is fejlődik, és a vízvisszatartó kapacitások is jelentős növekedésen mennek keresztül. Különösen a száraz, aszályos időszakokban lehet ez rendkívül hasznos az agrárszektor számára. Ugyanakkor lényeges hangsúlyozni, hogy ez önmagában nem elegendő ahhoz, hogy Pakisztán függetleníthesse magát az Industól, főként akkor, ha India a korábbiaknál is agresszívebb lépéseket tesz saját érdekeinek érvényesítése érdekében. A Reuters jelentése is erre figyelmeztet, bemutatva azokat a potenciális terveket, amelyek a vízegyezmény megszegését célozzák a világ legnagyobb népességű országában.

Modi arra kérte az indiai hatóságokat, hogy gyorsítsák fel azokat a projekteket, amelyek az Indus, a Csenab és a Dzshelum folyókat érintik.

Újdelhi fontolgatja a 19. században - tehát jóval az 1960-as vízalku előtt - épített Csenab-csatorna bővítését. Ez jelenleg 40 m/s vízmennyiség elterelésére képes, ám szeretnék mindezt 150-re emelni. Ez egyértelműen azt jelentené, hogy India kilépne az 1960-as egyezményből. Május elején egyébként "karbantartási munkákra" hivatkozva az indiai munkások jelentősen csökkentették rövid időre az Indus vízhozamát is Pakisztánba a belépésnél. Az indiai kormány egyébként arra hivatkozik, hogy a megváltozott körülmények miatt 2023 vége óta folyamatosan kéri, hogy tárgyalják újra az egyezményt, de mindeddig nem sikerült eredményeket elérni. Érvei között szerepel a megnövekedett lakosság miatti problémák, valamint a víz energiájának hasznosítása is. Vízerőműveket egyébként létrehozhat India a három Pakisztánnak járó folyón, ám ezeknek alacsony környezeti hatásuk lehet csak, amely nem befolyásolhatja a vízjárást. A Reuters jelentése szerint Modi kormánya kifejezetten azt tervezi, hogy

a jelenleg térségi 3360 MW beépített kapacitást fokozatosan 12000 MW-re emelik.

Azonban ahhoz, hogy a vízvisszatartás hatékony legyen, nagyméretű gátrendszerek kiépítése elengedhetetlen, amelyek jelentős hatással lennének a folyó alsóbb szakaszaira. Jelenleg öt potenciális duzzasztómű tervezete van folyamatban: négy a Csenabon területén, míg egy a Szutledzsen régióban valósulhatna meg.

Nem elhanyagolható Kína szerepe a kérdésben, mivel a felemelkedő nagyhatalom már is látványosan törekszik a térségi egyensúlyt úgy alakítani a vízáramlás befolyásolásával, hogy az a saját érdekeinek megfeleljen. Erre minden lehetősége megvan, mivel Peking az 1950-es években az ellenőrzése alá vonta Tibetet, amely a "világ víztornya is" rengeteg kulcsfontosságú folyó ered innen, a Sárga-folyótól a Mekongon át a Gangeszig. Nincs ez másképpen az Indussal sem, amely szintén innen kezdi meg hosszú útját az Arab-tenger felé. Éppen ezért Peking politikai szerepe óriási, hiszen nemcsak azzal tudják segíteni Iszlámábádot, hogy pénzügyi és építési támogatást adnak, hanem ennél sokkal szélesebb lehet az eszköztár. Fontos megjegyezni, hogy Kínában ezt a kérdést azért úgy kezelik, hogy elsősorban nekik legyen jó, kérdéses, hogy hajlandóak lennének-e a szövetséges miatt ezen változtatni.

Mindazonáltal egyre inkább egy olyan kép kezd kirajzolódni az India és Pakisztán közötti csörtéből, hogy

a kasmíri terrortámadás tulajdonképpen kapóra jött az újdelhi kormánynak, hogy érvényesítse az akaratát egy sokkal fontosabb kérdésben: a vízmegállapodás átírásában.

Ez a jövőben még könnyen a konfliktus kiújulását eredményezheti, és amennyiben Iszlámábád betartja a fenyegetéseit (vagy annak egy részét), akkor könnyen lehet, hogy már pusztán ez elegendő lesz egy újabb fegyveres összecsapáshoz. Arra egyelőre nem mutatkozik bármi esély, hogy akár India, akár Pakisztán engedjen, így a tűzszünettel sokkal inkább csak egy nagyobb levegővételnyi időt nyerhettek ezzel a felek. Kérdéses, hogy mit szólna ehhez Kína és az Egyesült Államok, mivel nekik nem igazán érdekük az eszkaláció.