Villám csapott a tudósra: életben maradt, és ezzel megreformálta a fizika világát.
A XVIII. század egyik legnagyobb hatású gondolkodója, Benjamin Franklin nemcsak politikusként és diplomataként, hanem természettudósként is jelentős eredményeket ért el. Legismertebb kísérlete a villám és az elektromosság kapcsolatát vizsgálta, és döntő szerepet játszott abban, hogy az elektromos jelenségek fizikai magyarázata megalapozott legyen.
A történet szerint az ominózus nyári vihar idején Franklin nem a menedékhelyet kereste, hanem bátran kihasználta a természet lenyűgöző jelenségét, hogy kísérleteit megvalósítsa - olvasható a The Franklin Institute beszámolójában.
1752 júniusában Benjamin Franklin különleges kísérletet hajtott végre Philadelphia környékén, hogy bizonyítékot találjon arra, hogy a villám és a mesterséges elektromosság valójában ugyanabból a fizikai forrásból származik. A kísérlethez egy selyemkendő és kenderzsinór felhasználásával készített sárkányt alkalmazott, amelynek végén egy fémkulcs lógott. Segítője, William, a fia volt, aki figyelemmel kísérte az eseményeket, miközben Franklin a természet csodáit tanulmányozta.
A népszerű mítosz szerint a sárkányt egy hirtelen villámcsapás érte, ám a valóságban a szerkezet a légkör elektromos töltéseit fogta össze. A nedves kenderzsinór kiváló vezetőként, míg a száraz selyem szigetelőként funkcionált, így a kísérlet teljes biztonságban valósulhatott meg.
Franklin a kulcs felületén csillogó apró szikrákat észlelt, és a kisülés hatására arra a megállapításra jutott, hogy a villám elektromos jellegű. Kutatási eredményei világosan megerősítették azt a feltételezést, hogy a légköri elektromos kisülések és a laboratóriumi elektromosság valójában ugyanannak a természeti erőnek eltérő megnyilvánulásai.
A kísérlet kulcsfontosságú szerepet játszott a villamosságtan fejlődésében, és alapvetően hozzájárult az elektromos jelenségek egységes elméleti keretének kialakításához.
Benjamin Franklin ezt követően alkotta meg a villámhárító koncepcióját, amely lehetővé teszi az elektromos töltések biztonságos levezetését, így védve az épületeket a villámcsapásokkal szemben. E jelentős munkáját 1753-ban a Royal Society a prestízses Copley-éremmel jutalmazta.
Thomas-François Dalibard, a francia tudós, már korábban is végezett hasonló megfigyeléseket, amelyek megerősítették a villám elektromos természetét. Franklin azonban önállóan jutott el ugyanerre a következtetésre, és a kísérlete világszerte ismertté vált, így az ő neve lett a felfedezés emblémája. Egy évvel később a balti fizikus, Georg Wilhelm Richmann sajnálatos módon életét vesztette, amikor kísérlete közben valóban villám csapott bele.
