József Attila "Mama" című verse mély érzelmeket közvetít, amelyek a gyermek és az édesanya közötti szoros köteléket tükrözik. A költő kifejezi a szeretet, a hiány és a fájdalom érzéseit, amelyek az anyai figura elvesztésével járnak. A versben a gyermeki á

Már egy hete csak az anyukámra gondolok.

Gondolataim folyton keringenek, néha megpihenve egy-egy pillanatra.

Nyikorgó kosárral az ölében,

Feljött a padlásra, szorgosan lépkedve.

Én még őszinte ember voltam,

Kiabáltam, lábaimmal az ütőfát csapkodtam.

Hagyja meg a bő szabású ruhákat másoknak!

Kérlek, emelj a padlásra!

Csak ment és teregetett némán,

nem szidott, nem is nézett énrám

s a ruhák fényesen, suhogva,

keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késő,

most látom, milyen óriás ő -

Szürke tincsei táncolnak az égen, mint egy fáradt felhő, amely lassan úszik a végtelen kék tengerén.

Kékítőt oldasz az ég tükörsima vizében.