Komlós János pécsi időszakai: egy különleges utazás a Király utcától az Andrássy út 60-ig.

A pécsi Király utca csendes boltívei alatt sokáig rejtve maradt a sötét titok, amely az 1950-es évek elején árnyékolta be a várost. Bálint István, az órásmester neve ma már csak egy emléktáblán él tovább, ám a mögötte meghúzódó történet sokkal mélyebb, mint csupán egy mesterség és egy család tragédiája: a vörös diktatúra féktelen gyűlöletének emléke. Az ÁVH-s tiszt, Komlós János érkezése Pécsre egy új korszakot hirdetett, amelyben az idő nem csupán megállt, hanem a félelem kíméletlen ütemére kezdett ketyegni. Ez a történet bemutatja, hogyan omlik össze egy ember, egy közösség és végül egy város a hatalom kegyetlen nyomása alatt, és miként válik a múlt árnyéka máig ható figyelmeztetéssé.

Dr. Vargha Dezső ny. főlevéltáros írása

(Címlapképünkön Komlós János ÁVH százados - Forrás: Nemzeti Névtár)

Komlós János ÁVH százados egyik áldozatáról, Bálint István órásmesterről

Az emberi emlékezet mélyén gyökerező, pécsi Király utca Széchenyi térhez közeli szakaszából leágazó egyik bájos kis köz, a Boltív-köz, hosszú éveken át adott otthont a híres Bálint-féle óra- és ékszerbolt működésének. A boltot egy körszakállas, tekintélyt parancsoló úr vezette, akinek mestersége iránti szenvedélye mindenki számára nyilvánvaló volt. Emlékszem, én is betértem hozzá, amikor egy órajavításra volt szükségem…

Még aktív főlevéltárosi pályafutásom alatt a sors különös módon összehozott Bálint úrral, aki nem csupán a város védelmezője, hanem hagyományaink őrzője is. Ő azzal a kéréssel keresett meg, hogy a Baranya Megyei Levéltár - amely ma a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Vármegyei Levéltára néven ismert - Király utca 11. szám alatti központi épületének homlokzatán állítsunk fel egy emléktáblát. Bálint úr édesapja itt üzemeltette híres óra- és ékszerboltját, és szeretett volna tisztelegni emléke előtt. A szükséges hivatalos eljárások lebonyolítása után a kérést teljesítettem, és az emléktábla avatása is megtörtént, amely során Bálint úr elmondta a családja történetét, ami mélyen megérintett engem...

A régi pécsi sajtót tanulmányozva felfedeztem a korszak kiemelkedő konzervatív napilapját, a "Dunántúlt" (1911-1944), amelynek 1924. december 2-i számában egy figyelemfelkeltő hirdetés található. E hirdetés így szól: "Megnyílt Bálint István Ékszer- és Órás Üzlete Pécs, Király-utca 11., színházzal szemben. Széles választék mindenféle órák és ékszerek terén. Versenyképes árak. Megbízhatóság garantált." Bálint István nem lehetett volna sikeres mester és kommunikátor, ha a másik jelentős napilap, a liberális "Pécsi Napló" (1892-1944) hasábjain ugyanezt nem tette volna közzé. Mindkét lap "Hirdetés" rovatában rendszeresen megjelent az üzlet reklámja, amely hozzájárult a népszerűsítéséhez és a vásárlók bizalmának elnyeréséhez.

Az 1950-es évek elején, amikor a sztálinista Rákosi-féle Vörös Rémuralom éppen a csúcspontján volt, a "régi kapitalista rend" képviselőit kíméletlenül üldözték. A hatalom nem csupán üzleteiket és vagyonukat vette el, hanem sok esetben alaptalan vádak alapján letartóztatásokkal is sújtották őket. Így járt a "kis egzisztencia", Bálint István is, akinek csupán annyi volt a "bűne", hogy órásmesterként próbálta fenntartani üzletét, hozzájárulva ezzel a köz javához. Az ilyen sorsok jól példázzák a korszak brutális represszióját és a kisemberek mindennapi életének tragédiáit.

A sors tragikus fintoraként, a közkedvelt pécsi Király utcai "Pannónia Szálló" -ban (ma "Palatinus" néven ismert) az Államvédelmi Hatóság, más néven a hírhedt ÁVH, egy sötét vallató- és kínzókamrát alakított ki. Ezzel fitogtatták hatalmukat, mintha joguk lenne megfélemlíteni a társadalmat! A Komlós János-féle "rábeszélős" ÁVÓ-tisztek mellett a vérszomjas pribékek ügyeltek arra, hogy mindenáron kicsikarják az ártatlan áldozatokból azokat a vallomásokat, amelyekkel aljas vádjaikat próbálták igazolni. A "jó rendőr-rossz rendőr" hazug játéka csak egy újabb réteg volt a brutális valóság mellett, amelyben a félelem és a manipuláció uralkodott.

Bálint István sorsa számos alkalommal tragikus fordulatokat vett: olyan brutális verések áldozataként élte meg a mindennapjait, hogy végső elkeseredésében az épület emeleti ablakából vetette magát a mélybe. Szerencsésen megúszta az esést, de a súlyos sérülések, amelyeket szenvedett, végül hozzájárultak korai távozásához az élők sorából. Ezen szomorú események fényében érdemelte ki a Király utcai emléktáblát - amely nem csupán késői jóvátétel, hanem egyben figyelmeztetés is a múlt súlyos hibáira.

Péter Gábor Kádár Jánossal (Forrás: MTI Fotó)

Komlós János egy különleges figura volt a magyar történelem sötét időszakában, aki a pécsi államvédelmi szervezet egyik meghatározó alakjaként vált ismertté. Az 1950-es években, a kommunista rezsim alatt tevékenykedett, és sokak számára félelmetes hírnevet szerzett. Pécsett, ahol a hatóságok szigorú ellenőrzése alatt tartották a lakosságot, Komlós tevékenységei nem csupán a politikai elnyomásra, hanem a mindennapi életbe való brutális beavatkozásra is kiterjedtek. A helyiek körében rettegett személy volt, akinek neve összefonódott a titkos megfigyeléssel és a politikai üldöztetéssel. A garázdálkodásai során számos ember életét tette tönkre, akiket ártatlanul vádolt meg, vagy akikről úgy gondolta, hogy veszélyt jelentenek a rendszer számára. Komlós János emlékét sokáig kísérte a félelem és a gyűlölet, amelyet a hatalommal való visszaélés és az emberek jogainak semmibevétele generált. Ma, a történelem távlatából nézve, Komlós János nem csupán egy államvédelmi tiszt, hanem a múlt árnyékaként is él, ami emlékeztet minket a hatalommal való visszaélés veszélyeire és a szólásszabadság fontosságára.

Amennyiben valaki belemerül a Baranya Megyei Tanács V. B. 1950 októberi alakuló ülési jegyzőkönyvének lapjaiba, felfedezheti, hogy a végrehajtó bizottság tagjai között egy érdekes név és "beosztás" bukkanni fel: Komlós János, aki az ÁVH hadnagyi rangját viseli!

Bár zsidó polgári családban nőtt fel, fiatal éveit rabbi-növendékként töltötte. A második világháború alatt munkaszolgálatra kényszerült, de sikerült megszöknie. A háború befejezése után azonban a kommunista rezsim által irányított Belügyminisztérium Politikai Rendőrségi Osztályán (PRO) tevékenykedett, amelyet később a rettegett Államvédelmi Osztállyá (ÁVO, később ÁVH) alakítottak. Ezen intézmény a "Kommunista Párt Ökle" néven vált hírhedtté, és 1947 és 1953 között működött. Székhelyük Budapesten, az Andrássy út 60. szám alatt található Nyilas Házban volt, amely ma a Terror Háza néven ismert. A mottójuk így szólt: "Ne csak őrizd, gyűlöld is az ellenséget!"

Vezetőjük a különleges kiváltságokkal bíró fő-pribék, Péter Gábor (Eisenberger Benjámin, 1906-1993) volt. Az 1945-ös parlamenti választások kudarca után a kommunisták igyekeztek "bázist" kiépíteni, ezért a korábbi kegyetlenkedéseikről hírhedt "kisnyilasokat" is soraikba fogadták. Erről tanúskodik a Terror Háza hírhedt "átöltöző szobája", amely a zöldből pirosba való átmenetét figyelembe véve, a múlt rémségeit dokumentálja. Először a szociáldemokrata, majd később a kommunista párt kötelékébe lépett, hogy céljait elérje.

A Terror Háza "Átöltöző Szoba" egy izgalmas és egyedi élményt kínál, amely mélyebb betekintést nyújt a történelem sötét oldalába. Ez a különleges helyszín lehetőséget ad arra, hogy a látogatók egyfajta időutazásban vegyenek részt, ahol a múlt borzalmait az aktuális élményekkel ötvözhetik. Az “Átöltöző Szoba” nem csupán egy fizikai tér, hanem egy szimbolikus kapu is, amely a történelmi események átértelmezésére és az érzelmek kifejezésére invitál. A látogatók az önálló felfedezés során saját maguk is részesévé válhatnak a történelemnek, miközben a hely atmoszférája és a gondosan megtervezett interaktív elemek segítenek nekik a mélyebb megértésben. Ez a szoba tehát nem csupán egy átöltözés helye, hanem egyfajta szellemi és érzelmi transzformáció színtere is.

Komlós János 1947 és 1950 között Szegeden töltötte be az ÁVO vezető-helyettesi és kihallgató tiszti posztját. Sajnos 1950 februárjában, századosi rangban, Pécsre vezényelték, ami jelentős megpróbáltatást jelentett számunkra. Érdemes megjegyezni, hogy a jegyzőkönyvben tévesen hadnagyi rangot tüntettek fel!

Komlós János (1922-1980) egy olyan bűnös társaságba került, ahol a hithű bolsevista pribékek gyűltek össze, és láthatóan jól érezte magát közöttük. Ekkor azonban a saját zsidó hitét, vallását, valamint polgári származását is megtagadta, sőt, háttérbe szorította Pázmány Péter Egyetemről és az Országos Rabbiképző Intézetből származó múltját is, mindezt egy vérgőzös lenini-sztálini ideológia oltárán.

1945 februárjától kezdve a "kellemes társaságban" eltöltött időszakai alatt gyakran büszkélkedett azzal, hogy ő maga végezte ki az Oktogonon az első elítélteket, a háborús bűnösnek nyilvánított Rotyis Pétert és Szívós Sándort. Ez a különös élmény nemcsak a múltja része lett, hanem sokáig a beszélgetéseinek középpontjában állt, ahogy a bor hatására egyre inkább felnagyította a történetet.

Szegedi ámokfutása után (akit érdekel, olvassa el az erről szóló leírásokat, el fog borzadni, higgyék el! ...) Pécsett újult erővel vágott az "új munkába!" Az itt is folytatott "tszcs-be kényszerítési őrület," a "klerikális és a kapitalista reakció" elleni üldözés "élharcosa" lett Baranyában!

A jugoszláv határ mentén a helyzetet tovább súlyosbította, hogy a "Tito Láncos Kutya" nevében folyamatos razziákat, kihallgatásokat és kínzásokat alkalmaztak, ezzel terrorizálva a helyi lakosságot. Különösen a délszláv származású emberek voltak a célkeresztben, akiknek a megfélemlítése középpontjában állt. Érdemes megemlíteni, hogy a Rajk-perben elítélt Ognyenovics Milán, aki Baranyából származott, szintén ennek a sötét korszaknak a részese volt. (1916-1980)

"Vörös Rém" -ként olyan "kínzói tekintélynek örvendett," hogy Grősz József (1887-1961) kalocsai érsek és társai pere előtti "ÁVH-megdolgozásban" is igénybe vették ez irányú "szakértelmét" 1951-ben. (Közben elhalálozások is történtek. A per során három halálos ítélet született, a további 24-ben pedig újabb 15! Ez is mutatja megfélemlítő jelentőségét.)

És "láss csodát," a Kádár János (1912-1989), a Rajk László (1909-1949) utáni rákosista belügyminiszter elleni perben szintén szerepet vállalt! De a "koronát" a "kommunista ámokfutására" az ún. Pécsi Sahti-perben tette föl!...

Komlós János "átöltözése" egy olyan folyamat, amely során a karaktere egy mélyebb, belső átalakuláson megy keresztül. Ez a metaforikus átalakulás nem csupán a külsőségeket érinti, hanem a személyiség, a gondolkodás és az érzelmi világ megújulását is magában foglalja. Az "átöltözés" szimbolizálja a változást, az új lehetőségek felfedezését és a régi korlátok ledöntését, lehetővé téve a szabad önkifejezést és a valódi énjének a megmutatását. Komlós János története tehát nem csupán egy fizikai transzformáció, hanem egy mélyebb, lélekben történő fejlődés is, amely mindenki számára inspiráló lehetőségeket kínál.

A pécsi Sahti-per: A bányamérnökök kihívása A pécsi Sahti-per egy olyan jogi eljárás, amely a bányamérnökök tevékenységeit és felelősségét állítja középpontba. A per célja, hogy feltárja a szakemberek döntéseinek következményeit, valamint a bányászat során felmerülő etikai és szakmai kérdéseket. A bányamérnökök munkája elengedhetetlen a bányák működésében, de vajon mindig a legjobb érdekeket képviselik? A Sahti-per során e kérdésekre keresik a válaszokat, miközben a bányászat jövőjét is érintő fontos precedenseket teremtenek.

A Mindszenty- és a Grősz-per esetében az egyházi vezetők, a Rajk-per során a párttagság, a Tábornokok perében a katonai vezérkar, a Magyar Közösség-perben a polgári életpályák, valamint a kisgazda vezetők, a Wallenberg-ügy titkos eljárásában az 1944-es Zsidó Tanács, továbbá a MAORT- és hasonló gazdasági perekben a gazdasági élet prominens alakjai váltak célponttá, mindannyian "reakciós, népellenes" és egyéb, valótlan vádakkal illettek.

A sztálini elvekre építve Rákosiék célja az volt, hogy a társadalom minden rétege folyamatos félelemben éljen. Minden este, amikor egy fekete Povjeda állt meg az utcában, a lakók szívében egy fagyos érzés költözött. A "csengő-frász" hangja, amely mindenki számára a rettegés szimbólumává vált, egy újabb rémálom kezdetét jelezte. A házkutatások alatt az "ávósok" ügyesen elrejtették saját pisztolyukat, majd mint a legnagyobb felfedezők, látványosan "felfedezték" azt a lakásban, ezzel is csak tovább mélyítve a rettegést és a bizonytalanságot.

A sorozat részeként említést nyert a hírhedt Sahti-per Pécsett, amelynek "szellemi atyja" és végrehajtója nem volt más, mint Komlós János, az ÁVH egykori századosa, később őrnagya. Ő volt az, aki a pusztítástól nem riadt vissza, és saját karrierjét minden más értéknél fontosabbnak tartotta.

A Sahti-per ártatlanjai: Egy különös történet Pécs szívéből (Forrás: PécsMa)

A sztálini Szovjetunió sötét időszakában, a Donyeck-medencében található Sahti bányászvárosában 1928-ban egy súlyos koncepciós per vette kezdetét. Az eljárást a "külföldről irányított kapitalista szabotázs" hamis vádjával indították el, amelynek következtében 11 ember halálos ítéletet kapott, és számos másik is súlyos büntetést szenvedett el. E gyötrelmes események árnyékát hozta vissza Komlós János, a képzett állami terrorista, amikor 1950-ben, a pécsi bányarobbanásokat követően, újra "szabotázsra" gyanakodott.

Amikor az ártatlan, tiszteletreméltó szakmai és közéleti múlttal bíró vádlott bányamérnökök Komlósék kezei közé kerültek, megérkezett az idő a kínzással kicsikart tanúvallomások megszerzésére. Ezt a folyamatot a sajtó - különösen a helyi pártlap, a "Dunántúli Napló" - által irányított hecckampány is kísérte.

A per során dr. Rihmer Lászlót (a "Pécsi Mamut" fölfedezőjét, leíróját) 10, Wietorisz (Vietorisz) Róbertet 5, Lugosi Györgyöt 4, Mosonyi Sándort pedig 3 évi börtönre ítélték a vérbírák...

A Dunántúli Naplóban megjelent sajtó-uszítás részletei (Forrás: DN Archívum)

Igen ám, de a rendszer egyik "erős embere," Vas (Weinberger) Zoltán (1903-1983) volt ebben az időben (egészen 1954-ig) a komlói szénbányák igazgatója, aki hamar rájött arra, hogy az ilyen bányászati szaktekintélyek munkája nélkül sem "szocialista munkaverseny," sem a normális bányaműködés nem tartható. Közben a szakma is megmozdult, és a pártvezetés is rájött, hogy hibázott.

Wietorisz (vagy Vietorisz) Róbert, Lugosi Sándor és Mosonyi Sándor 1952 februárának elején rehabilitációt nyertek, és elhagyhatták a börtönt. Dr. Rihmer László 1953 júniusában szabadult, miután Péter Gábort letartóztatták, és Piros László (1917-2006) idejében tért vissza a szabad életbe. Wietorisz Róbert és dr. Rihmer László a szabadulásuk után régi munkahelyükre tértek vissza, ahol mindketten felelős pozíciókban folytathatták a munkájukat. E témában Blasszauer Róbert részletesen írt a Pécsi Szemle 2006. téli számában.

Az ÁVH Csapatzászló átadására 1949-ben került sor a MÁVAG területén. E jeles esemény a korszak politikai és társadalmi kontextusában kiemelkedő jelentőséggel bírt, hiszen a zászló átadása szimbolizálta a belső rendőrség hatalmát és elkötelezettségét a rendszer iránt. A MÁVAG, mint ipari központ, nemcsak a gazdasági tevékenységek színtere volt, hanem a politikai események fontos helyszíne is, ahol a hatalom demonstrálta erejét és befolyását. Az esemény részletei, valamint a résztvevők emlékei máig élénken élnek azokban, akik tanúi voltak ennek a történelmi pillanatnak.

Epilógus: Komlós János különös "bukása" és a főváros keringője Komlós János története egy olyan szál, amely a sors furcsa fintorait és a főváros vibráló atmoszféráját öleli körül. A bukás, amely nem csupán egy egyszerű kudarc, hanem egy új kezdet is, Budapest szívében bontakozik ki, ahol a múlt és a jövő határvonalán egyensúlyozik. János élete nem csupán a nehézségekről szól; a főváros sokszínűsége és dinamizmusa új lehetőségeket kínál számára. Az utca zaja, a villamosok csilingelése és a Duna hullámainak zubogása mind-mind a változás szelét hozza el, miközben Komlós János a maga útját keresi. Egy különös "bukás" nem a vég, hanem a megújulás katalizátorává válik. Ahogy a város fényei ragyognak, úgy János is felfedezi saját belső világát, és a város szívében újraalkotja önmagát. A főváros nem csupán hátteret ad a történetének, hanem aktív szereplővé válik, megformálva és inspirálva őt a saját útján. Epilógusunk így nem csupán Komlós János furcsa bukásáról szól, hanem arról is, hogyan találhatunk újra önmagunkra a kihívások közepette, és hogyan válhat a kudarc a fejlődés szikrájává egy olyan városban, amely sosem alszik. Budapest történetei között Komlós Jánosé is ott ragyog, mint egy újabb színes mozaikdarab a főváros gazdag palettáján.

Kétségtelen, hogy főnökei őt terhelték meg az ügy felelősségével, különösen azért, mert a befolyásos ÁVH-nak itt, ezzel a lépéssel, egyfajta visszakozásra volt szüksége. Ám a központban Komlós Jánosnak volt egy támogató barátnője, aki ügyesen elintézte, hogy látszólag megússza a súlyosabb következményeket: noha őrnagyi rangját századosira csökkentették, és leváltották pécsi tekintélyes pozíciójából - Hál' Istennek végre megszabadultunk tőle! - a fővárosba került. 1952-től az ÁVH Központ kémelhárítási osztályának kihallgató csoportjában dolgozott, és feleségül vette a "megmentő" barátnőjét...

Bár első pillantásra úgy tűnt, hogy a helyzete megszilárdult, a valóságban az erőszakszervezet belső önkényes mechanizmusai hamarosan elsöpörték. A polgári múltjának "utóhatásai", zsidó származása és "taszító intellektuális fensőbbsége" végül őt is elérték. Már 1952-ben súlyos belső jelentést készítettek róla, amelyben megállapították, hogy "kispolgári magatartása és megnyilvánulásai... nem teszik alkalmassá az államvédelmi szolgálatra."

Amikor – a szovjet gyakorlatot követve – megkezdődtek a Wallenberg titkos perének előkészületei, sőt zsidó orvosok ellen is eljárások indultak nálunk, a helyzet véglegesen tarthatatlanná vált: 1953-ban végleg elbocsátották a szolgálatból...

Elkötelezett rákosista maradt, még Sztálin halálán is érződött a fájdalma. A polgári életben fordítóként és szerkesztőként próbálta megtalálni a helyét. 1956 februárjában azonban visszahívták az államvédelmi szolgálathoz, titkos, T-állományú tisztként tért vissza a politikai élet sűrűjébe. Ekkor kezdett el vonzódni az írás és az újságírás világához, de a forradalom során betöltött "kétes szerepe" miatt 1957-től nem hosszabbították meg a szerződését. Ez végül elindította őt az újságírói és színházi pálya felé, amely során országosan ismertté vált – bár az ő története már sokak számára ismerős...

S hogy az igazi énjéről képet kapjunk, ide idézem egy szegedi áldozatának utólagos vallomását:

Szorongató élmények sorozatában volt részem, ahol a kegyetlenség határait átlépték. Megkérdeztek, hány zsidót öltem meg, és én provokálóan azt válaszoltam, hogy az összes zsidógyilkosság, ami nem került napvilágra, az én nevemhez fűződik. E válasz után brutális támadás indult ellenem: tűket szúrtak a körmöm alá, megkötöztek, és addig verték a talpamat, míg a söprűnyelem végül eltörött a fájdalomtól.

Beleraktak egy medencébe, és a víz folyamatosan ömlött rám, míg végül teljesen elmerültem; olyan érzés volt, mintha egy hajszálon lógott volna az életem. Mindezt egy olyan személytől kellett elviselnem, akinek később az egész ország tapsolt: Komlós János.

A Mikroszkóp Színpadon történt 1976-ban. Latinovits Zoltán (1931-1976) bement a színházba megnézni egy előadást, Komlós János igazgató így szólította meg: - Nem tudom, miként üdvözöljem itt Önt: mint Latinovits Zoltánt, a híres színészt, mint Latinovits Zoltán földbirtokos fiát, vagy mint a legidősebb Gundel-unokát? Latinovits válasza: - Én sem tudom, kinek köszönjem meg, Komlós Jánosnak, az egykori ÁVO-s katonatisztnek vagy a zsidó rabbi fiának?...

Sánta Ferenc 1927 és 2008 között élt, és az "Az ötödik pecsét" című regénye 1976-ban filmadaptációt nyert, Fábri (Furtkovits) Zoltán rendezésében. A filmben Latinovits Zoltán egy elborult, civil ruhás nyilas vezetőt alakított, aki a történet sötét és embertelen világát hivatott megjeleníteni. Nem kétséges, hogy Komlós János "ÁVÓ-s vallatási gyakorlata" komoly hatással volt Latinovits alakítására. Így a filmben a zöld és a vörös veszedelem egyaránt összefonódik, megjelenítve a korszak borzalmait és a hatalom brutalitását.