Elhunyt Parcsami Gábor, akit íróként, költőként és újságíróként ismerhettünk. Munkássága mély nyomot hagyott a kultúrában, és sokan emlékezni fognak rá kreatív gondolkodásmódja és szenvedélyes írásai miatt.

Régen nem találkoztunk, és nem is tudtunk, mert egy időre a gyomra miatt kórházban tartották. Közben pedig megírtam a legújabb verseskötetének, a Garzonmagánynak a recenzióját. Telefonon megköszönte, majd nem sokkal később végre találkozhattunk, hogy néhány sör mellett beszélgessünk. Csak néhányra futotta, öregesen. Ő még nem múlt el hatvan, én viszont már igen. Másnap aztán újra felhívott, és ott folytattuk a beszélgetést, ahol a söntésben abbahagytuk. Éppen az új kötetén dolgozott, amelyet Párkányi Raab Péter barátjával közösen készítettek. A kötetben a képzőművész képei és Gábor általuk inspirált versei találhatók.

Két napra rá ismét keresett. Nem tudtam felvenni. Visszahívtam, nem szólt bele. Letettem, biztos nem volt térerő. Kisvártatva ismét csörgött. Mielőtt valami vicceset mondhattam volna, felesége köszönt a vonal túlsó végén. Ez jel volt. Tudtam, hogy valami baj van. De nem sejtettem, mekkora. Az ágy mellett feküdt holtan, amikor neje hazaért. Próbálta újraéleszteni. Nem sikerült. A pár perc múlva kiérkező mentősöknek sem.

Kedves barátom volt. Miért volt? Mert most is az, csak ő már egy lépéssel előttünk jár. Miért is ment előre? Hát, sietett az idővel. Ha jobban belegondolunk, talán az Úr akarta így, hiszen a mai világban, és a jövő kihívásaival szemben, lehet, hogy jobb is, hogy ő már nem tapasztalja meg mindezt.

Kollégám volt. Több újságnál dolgoztunk együtt: a Napi Magyarországnál, a Magyar Nemzetnél, az Újpesti Naplónál. A rendszerváltástól írt újságot, legutóbb az MTI-nél volt felelős szerkesztő 2013 óta.

Az irodalom világába 1979-ben, mindössze tizennégy évesen lépett be, és verseit folyamatosan küldözgette a Kisalföld című folyóiratnak. 1990-ben mestere tanácsára "ujjgyakorlatozásra" buzdította, javasolva, hogy minden nap írjon. Melyik helyszín lenne ideálisabb ehhez, mint a saját szülővárosa lapja, a Kisalföld?

Írt az Unióba, az Esti Hírlapba, a Pesti Hírlapba, az Új Magyarországba, szerkesztette az Otthonunk Kőbányát, sajtófőnökként Budafokon dolgozott. Műveit közölte a Hitel, a Kapu, az Élet és Irodalom, a Polisz, a Magyar Napló és a Napút.

Igaz, én voltam a fiatalabb, neki már megszületett az unokája. Hetekkel a Garzonmagány bemutatója előtt jött világra fia gyermeke. Hét hónappal ezelőtt. Utolsó verseskötete szerelmes verseinek főszereplője, múzsája, felesége. 1988-ban keltek egybe.

Szülei nem régen mentek el. Álljon itt édesapja emlékére írt költeménye.

Gábor, egy hónap múlva ünnepelted volna a hatvanadik születésnapodat. Most egy pohár barna sörrel koccintok az egészségedre, hiszen tudom, hogy azt mindig is kedvelted. Isten veled, drága barátom!